2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » A család intézményét népszerűsítő pályázatokat hirdetett meg az Emmi
royal_magazin_PNG

A család intézményét népszerűsítő pályázatokat hirdetett meg az Emmi

A család intézményét népszerűsítő pályázatokat hirdetett meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkársága szerdán.

 A kiírásokat ismertető sajtótájékoztatón Soltész Miklós államtitkár elmondta, a két pályázatot az ENSZ családok évének 20. évfordulóján hirdették meg, és az a céljuk, hogy különböző rendezvényeken vagy a médiában bemutassák, népszerűsítsék a családi életformát.

 

Közölte, az egyik pályázatra azok a magyar – köztük külhoni – állampolgárok jelentkezhetnek, akik „az irodalom vagy a fotóművészet eszközeivel” próbálnak meg „családi sikertörténeteket” bemutatni, köztük hétköznapiakat és nem hétköznapiakat is.

 

A felhívásban azt írták, Magyarország fejlődése, teljesítménye nagyban függ a magyar családok sikerességétől, ezért fontosnak tartják, hogy minél több követendő példát ismertessenek.

 

Ezen a pályázaton összesen 4 millió forintot osztanak ki.

 

A másik, a családbarát közgondolkodás népszerűsítésére kiírt pályázatra civil és egyházi szervezeteket, köztük plébániákat, gyülekezeteket, valamint médiatartalom-szolgáltatókat, sajtótermék-kiadókat várnak, akik azt vállalják, hogy közösségi, kommunikációs vagy képzési programokon keresztül mutatják be a család értékeit, a generációk közötti együttműködést, vagy párkapcsolati kérdésekkel foglalkoznak.

 

A pályázat keretösszege 56 millió forint, a pályázatonként elnyerhető legmagasabb összeg pedig 800 ezer forint.

 

Az első pályázatra február 22-ig, a másodikra február 24-ig lehet jelentkezni az interneten; a kiírások a tárca háttérintézménye, a Nemzeti Család és Szociálpolitika Intézet www.ncsszi.hu honlapján érhetők el szerdától.

 

A sajtótájékoztatón megszólaltak a pályázatok elbírálásában részt vevő családszervezetek, valamint újságok, internetes oldalak képviselői is, akik arról beszéltek, nekik is komoly kihívást jelent a hétköznapi családi értékek bemutatása, ezért nagy várakozással tekintenek az alkotásokra.

 

Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke azt mondta, a „siker a családban” nagyon nehezen fogható meg, és pénzben sem mérhető. Úgy látja, siker az is, ha sikerül egészségben, tisztességben felnevelni a gyerekeket, szakmát adni a kezükbe, és siker lehet, ha nehéz körülmények közül induló családok fel tudják építeni az életüket, vagy az, ha több generáció tud együtt élni. Szám Katalin, a Képmás főszerkesztője arról beszélt, lapjuk létrehozásának is az volt az egyik legfontosabb célja, hogy a család a médiában követendő, pozitív mintaként jelenjen meg.

 

Szavai szerint ugyanakkor nagyon nehéz a családi életet a médiában úgy megjeleníteni, hogy az „ne egy idillikus, rózsaszín kép” legyen, ami ugyan nagyon vonzó lehet, de a sajtóban mégsem jelent túl izgalmas témát.

 

Szőnyi Szilárd, a Heti Válasz főszerkesztő-helyettese azt mondta, ők közéleti lapként inkább csak a vészharangot szokták kongatni a demográfiai válsággal, a csökkenő gyerekszámmal kapcsolatban, de szeretnék, ha a kiutat keresőket is be tudnák mutatni.

 

Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének az elnöke azt mondta, a magyar család fogalma nem szűnik meg Magyarország határán, és a magyar kormány családpolitikai szemlélete a határon túli magyar közösségekre is hatással van.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!