2026. 07. 24. péntek

Kinga, Kincső

1 EUR 364 HUF
1 GBP 427 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Gyermekkorú rablók rendőrkézen
royal_magazin_PNG

Gyermekkorú rablók rendőrkézen

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
Két alkalommal is raboltak gyermekkorúak gyermekkorúaktól Miskolcon.

Két rendbeli rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság az akkor még ismeretlen elkövetőkkel szemben 2013. július 28-án. A nyomozás adatai szerint 18 órakor Miskolcon, a Szarkahegy utcán két fiatal fiú egy másikat megállított és bántalmazással fenyegetett, majd a sértett zsebébe nyúlva készpénzét és mobiltelefonját elvették tőle.

A fenti eseten túlmenően a két elkövető 2013. július 31-én 12 óra 30 perckor Miskolc, Bertalan utcán egy másik 10 éves gyermeket állított meg, akitől a kerékpárját vették el erőszakkal.

A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói az eljárás során  azonosították a 11, illetve 12 éves tetteseket, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével. A rendőrség a 12 éves elkövetőt 2014. január 16-án bűnügyi őrizetbe vette, akivel szemben a hatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Patika költözött a lakókocsiba
Kempingfelszerelés helyett potencianövelők és izomnövekedésre használt hormoninjekciók lapultak abban a lakókocsiban, amit a NAV pénzügyőrei ellenőriz…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés