2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Korszakváltás volt a fogyasztóvédelemben
royal_magazin_PNG

Korszakváltás volt a fogyasztóvédelemben

Korszakváltás ment végbe az elmúlt négy évben a fogyasztóvédelemben, ennek a legmeggyőzőbb példája, hogy a fogyasztói jogok védelme bekerült az alaptörvénybe – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Szatmáry Kristóf elmondta: a fogyasztóvédelemről szóló törvény jelentős módosítását tavaly ősszel fogadta el az Országgyűlés, ennek a rendelkezései januártól, illetve részben hétfőtől hatályosak. A módosítás hangsúlyos eleme a kiszolgáltatott fogyasztói rétegek helyzetének javítása – mutatott rá. Emlékeztetett arra is: január 13-tól a közszolgáltatók telefonos ügyfélszolgálatán öt percen belül jelentkeznie kell az ügyintézőnek.

 

Több milliós bírságra számíthatnak azok a szolgáltatók, akik ezt a rendelkezést nem tartják be. „Több tízezer vagy százezer magyar állampolgár idegrendszerét tudjuk ezzel kímélni” – fogalmazott az államtitkár.

 

Kiemelte, hogy a módosítás legjelentősebb része az állami fogyasztóvédelmi intézményrendszer megteremtését szolgálta. A kormányzat elkötelezett a rezsicsökkentés végrehajtása mellett, megtiltotta a közszolgáltatóknak, hogy a sárga csekkel történő befizetéseket, illetve a számla nyomtatott példányának egyszeri kiadását külön díjhoz kössék. Január 13-tól a fogyasztóvédelmi hatóságon belül rezsipontokat állított fel megyei szinten, a számlákról a lakosság így több információhoz juthat.

 

Az új szabályozás szerint a fogyasztóvédelmi hatóság már az első esetben bírságot szab ki, ha például idősekkel vagy fogyatékossággal élőkkel szemben jogsértést tapasztal – mutatott rá. Ismertetése szerint egy másik, januárban hatályba lépett módosítás megtiltotta az újabb fogyasztói csoportok létrehozását, az új szabályozás szerint a 2012. január elseje előtt alakult csoportokat be kell jelenteni a fogyasztóvédelmi hatóságnál.

 

Kérdésre válaszolva közölte: a csoportok számáról eddig csak becslések vannak, februártól pontosabb választ lehet adni. A módosításnak az a lényege, hogy a hatóság januártól a teljes területet feltérképezze – mondta. Rámutatott: januártól a termékbemutatókra is új szabályok vonatkoznak, ezeknek a megtartását például a települések jegyzőinél be kell jelenteni.

Közlése szerint a törvénymódosításnak az a része, amely február elsejétől fogyasztóvédelmi referens alkalmazását írja elő, a legnagyobb kereskedelmi egységeket, a tárca számításai szerint 100-nál kevesebb céget érint, akik nem a kkv-törvény hatálya alá tartoznak. Az ilyen cégeknél keletkezik a legtöbb fogyasztóvédelmi probléma, így fontos a hatóságokkal egy közvetlen kapcsolattartó megléte – jegyezte meg.

 

A kormány a véghezvitt intézkedésekkel a magyar állampolgárok fogyasztói tudatosságát próbálta erősíteni, hogy ne legyenek kiszolgáltatott helyzetben a nagy szolgáltatókkal szemben. A fogyasztóvédelmi politika eredményességének és a fogyasztói tudatosság fejlődésének legfőbb bizonyítéka, hogy Magyarországon egyre többen fordulnak a békéltető testületekhez – jelentette ki Szatmáry Kristóf.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés