2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Álrendőrt fogtak az igaziak

Álrendőrt fogtak az igaziak

Rendőrnek adta ki magát az a férfi, aki megzsarolt egy nőt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói azonosították és elfogták a gyanúsítottat.

Zsarolás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen. A nyomozás adatai szerint 2013. november 20-án 11 óra 30 perckor egy férfi magát rendőrnek kiadva pénzt követelt egy nőtől, hogy ne indítson vele szemben eljárást. A sértett átadta kért összeget, majd az álnyomozó távozott a nő kazincbarcikai lakásáról.

 

A bejelentést követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály nyomozói azonosították és 2014. január 8-án a fővárosban elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható dédestapolcsányi, 30 éves Gy. Gábort.

 

A rendőrök a 30 éves férfit gyanúsítotti kihallgatását követően büntetés végrehajtási intézetbe vitték, mivel a férfivel szemben a Miskolci Törvényszék BV Csoportja elfogató parancsot adott ki, egy korábbi ügyében kiszabott pénzbüntetését ugyanis nem fizette be, amit szabadságvesztés-büntetésre elzárásra változtatott a taláros testület.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp