2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Magyar–szlovén kormányfői találkozó keretében összekötő utat avattak fel
royal_magazin_PNG

Magyar–szlovén kormányfői találkozó keretében összekötő utat avattak fel

Orbán Viktor magyar és Alenka Bratusek szlovén miniszterelnök pénteken délután átadta a Vas megyei Felsőszölnök és Kétvölgy közötti utat, amelynek építéséről a magyar kormányfő úgy fogalmazott: az a saját gyengeségeink felett aratott diadal.
A Rábavidéken élő szlovének ugyanis nagyon hosszú ideje szorgalmazták az általuk szekérútként és gyalogszerrel templomba járáshoz használt, ezért „miseútnak” keresztelt út megépítését. Ezt az utat tizenegy évvel ezelőtt kezdték tervezni, 2007-ben letették az alapkövét, de ezután „mintha mi se történt volna” – fogalmazott Orbán Viktor.

 

„Beleütköztünk fafejű bürokratákba, beleütköztünk életszerűtlen műszaki szabályozásokba, beleütköztünk félreértelmezett környezetvédelmi szempontokba” – folytatta, és ránk, magyarokra jellemzőnek nevezte, hogy miközben ezt az utat törvényesen adják át és a helybeliek törvényesen használják majd, még mindig folyamatban vannak az út ellen jogi eljárások.

„Örüljünk annak, hogy a Pató Pál-jellemvonásainkat sikerült legyőzni és átadhatjuk végre ezt az utat” – fűzte hozzá.

 

A miniszterelnök hangsúlyozta: a magyar kormány tartozott ennek az útnak a megépítésével a helyieknek, akik négy évvel ezelőtt igen nagy arányban szavaztak bizalmat a jelenleg kormányon lévőknek. Ez pedig nem a politikáról, hanem a bizalomról szólt, a vezetőknek pedig az a feladata, hogy meghálálják a bizalmat – fogalmazott a kormányfő.

 

Orbán Viktor avatóbeszédében arról is szólt, hogy Magyarország és Szlovénia között jelenleg nyolc ponton lehet közúton átkelni, ami 12,5 kilométeres sűrűséget jelent, miközben Nyugat-Európában 2-4 kilométerenként vannak határátkelők. Éppen ezért időszerű volt, hogy megállapodjanak arról, hogy 2020-ig további hat helyen teremtenek közúti összeköttetést – jelentette ki.

 

Alenka Bratusek szlovén miniszterelnök arról beszélt, hogy a határ két oldalán élő nemzetiségek nemcsak összekötik és egyesítik az országokat, de szorosabb gazdasági, kulturális és emberi kapcsolatokat tesznek lehetővé, s mindez olyan érték, amit ki kell használni. A Felsőszölnök és Kétvölgy közötti út átadása nemcsak az itt élők régi kívánságának teljesülése, hanem Szlovénia és Magyarország számára is új összeköttetést jelent, s nagyban hozzájárul a Rábavidék gyorsabb gazdasági fejlődéséhez – mutatott rá.

 

A szlovén kormányfő szerint az útavatás jelképesen azt is bizonyítja, hogy Magyarország odafigyel a szlovén nemzeti kisebbségre, amely az elmúlt években komoly sikereket könyvelhetett el. Példakánt említette egyebek mellett a kétnyelvű általános iskola állami átvételét, a Magyarországi Szlovének Szövetségének sikeres működését, a szentgotthárdi szlovén rádió műsoridejének bővítését, illetve a Szlovén Vidék Közhasznú Nonprofit Kft. mintagazdaságának eddigi tevékenységét.

 

Úgy fogalmazott: reméli, hogy „közösen, párbeszédre alapozva fogjuk a jövőben is megoldani a magyarországi szlovén közösséget érintő kihívásokkal kapcsolatos feladatokat”. Ugyancsak reményét fejezte ki, hogy a magyarországi választás után a parlamentbe kerülő nemzetiségi képviselő számára „biztosítják a megfelelő jogosultságokat”, megmarad az összes eddigi települési szlovén önkormányzat, s a nemzetiségi intézmények költségvetési támogatása is „rendszeres lesz, ami nem függhet a nemzetiség létszámától”.

 

Kijelentette: örül hogy „dinamikus és őszinte politikai párbeszéd” van a két ország között, amelyeket összeköt a partnerség az Európai Unióban és a NATO-ban. Közös érdekünk ugyanakkor az is, hogy elmélyítsük a politikai és gazdasági együttműködést az olyan regionális társulásokban, mint a Közép-Európai kezdeményezés és a Visegrádi Együttműködés – jelezte.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!