2025. 07. 16. szerda

Valter

1 EUR 400 HUF
1 GBP 461 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » A város már “főzi” a kocsonyát
royal_magazin_PNG

A város már “főzi” a kocsonyát

Miskolc – “Már tavaly is veszélyben volt a Kocsonyafesztivál szervezése , ezért az önkormányzat segített.”
Ezt Koczák Szilvia városházi szóvivő mondta azon a sajtótájékoztatón, amelyet Bíró Tiborral, a Cine-Mis Kft. ügyvezetőjével közösen tartott csütörtökön. A cég ugyanis az idei Becherovka Miskolci Kocsonyafarsang főszervezője, de a város turisztikával, kultúrával foglalkozó cégei is beszállnak a program rendezésébe.

“Azért, hogy gazdaságilag is korrekt legyen az idei fesztivál, az önkormányzat vette kezébe a szervezést. Már tavaly is veszélyben volt a program, mivel a szervezőknek adóssága van, a városi cégek felé is több millió forinttal tartoznak. 2013-ban az önkormányzat segítette a rendezvényt, sőt a későbbiekben is ezt tette volna, ha a szervezők aláírják az önkormányzattal a megállapodást. Többször egyeztettünk velük, mindenben egyetértettek, majd nem jelentek meg az aláíráson. A város nem akarta kizárni őket a szervezésből, önmaguknak köszönhetik, hogy nem vesznek részt benne” – mondta Koczák Szilvia.
Forrás:boon.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!