2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » 20 milliárd forint adósságtól mentesülnek idén a Komárom-Esztergom megyei települések
royal_magazin_PNG

20 milliárd forint adósságtól mentesülnek idén a Komárom-Esztergom megyei települések

A tavalyi, több mint egymilliárd forintos konszolidáció után a Kormány megtéríti Oroszlány fennmaradó, mintegy 900 millió forintos tartozását is – jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2014. január 9-én, Oroszlányban.
Németh Lászlóné elmondta: az önkormányzatok adósságainak február végéig befejeződő rendezése több ütemben történt. 2012 elejétől az állam átvette a megyei önkormányzatoktól a közintézmények működtetését, és átvállalta a megyék közel 200 milliárd forintnyi adósságát. A második körben, szintén 2012-ben, a kormány rendezte a kistelepülések adósságát, országosan 74 milliárd forint értékben.

 

A harmadik ütemben a nagytelepülések adósságát vállalta át 40-70 százalékban az állam, amelyek így összesen 610 milliárd forintos tartozástól szabadultak meg. Komárom-Esztergom megyében ez mintegy 23 milliárd forintnyi adósság átvételét jelentette. A tárcavezető bejelentette, hogy a Kormány a megyei települések fennmaradó, 20,5 milliárd forintos adósságát is rendezni fogja február végéig. Németh Lászlóné hozzátette: 2014 első hónapjaiban az állam valamennyi magyar települést mentesít a megmaradt, összesen 420 milliárd forintos adósság alól.

 

A miniszter kiemelte: a Kormány a magyar gazdaság fejlődésének motorjaként tekint a helyi gazdaság fejlesztésére, és ebben hangsúlyos szerepet szán az önkormányzatoknak.

 

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés