2026. 09. 26. szombat

Jusztina

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Mára elültek az alaptörvény körüli viharok
royal_magazin_PNG

Mára elültek az alaptörvény körüli viharok

A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint mára már elültek az új magyar alaptörvény körüli viharok, a hamis vádakat megcáfolták. Erről Rétvári Bence beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol kiemelte: egy húszéves, útkeresésekkel teli korszakot zárt le az új magyar alaptörvény elfogadása, és a közel két éve hatályban lévő alkotmány modern, jogállami, és tartós alappillérekre épül.
Rétvári Bence úgy fogalmazott: az új alaptörvény él és működik. Kiemelte: sokan aggódtak a sajtószabadság miatt, azonban egy olyan hír, információ sem volt az elmúlt két évben, amely az alaptörvény, illetve az új médiatörvény miatt nem került volna nyilvánosságra. A sajtó továbbra is szabadon működik, Magyarországon az újságírók munkáját nem akadályozzák – állapította meg.

 

Kitért arra is, hogy a parlament kontrollja a végrehajtó hatalom felett továbbra is megmaradt, és az Alkotmánybíróság ugyanúgy semmisített meg törvényjavaslatokat mint a korábbi években, és az államfő is rendszeresen gyakorolja a maga „egyensúly-szerepét”, több törvényjavaslatot küldött vissza.

 

Rétvári Bence szólt arról, hogy mindazok az eljárások, amelyek az alaptörvény elfogadása körüli hisztériás hangulatban elindultak, befejeződtek. Példaként említette az igazságügyi rendszerrel összefüggésben indított kötelezettségszegési eljárást, a túlzott deficiteljárást, valamint, hogy a Velencei Bizottság napirendjén sem szerepel már magyar kérdés.

 

Az államtitkár kiemelte: több újítást is átvettek más országok tőlünk, ilyen az adósságplafon intézménye, a családi adózás és a bankadó. Az Európai Unió most vitatja a klónozás magyar alaptörvényhez hasonló tilalmának bevezetését.

 

Megjegyezte: ez egy olyan működő alaptörvény, amely elsők között vette át az unió alapjogi chartáját. Elsők között védi a jelnyelvet, tartalmazza továbbá a szemétimport tilalmát, Magyarország GMO-mentességét, az off-shore cégek közpénzhez jutási tilalmát – sorolta. Tartós értékként jelölte meg a család és a házasság kiemelt védelmét, azt, hogy a jogokat és kötelességeket egyaránt tartalmaz az alaptörvény, amelyben kibővült a nemzeti vagyon köre.

 

Részletesen szabályozza továbbá a kommunista és a náci diktatúra elítélését. Egyértelművé teszi, hogy az ezen korszakokban emberiség elleni bűnöket, tömeges jogsértéseket elkövetőkkel szemben az államnak kötelessége fellépni, és ezért különböző szerveket, mint a Nemzeti Emlékezet Bizottsága hozott létre – hangzott el.

 

A parlamenti államtitkár kérdésre elmondta: kétszínűnek tartja Bajnai Gordon és az Együtt-PM nyilatkozatát a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) felállításának elhalasztásáról. Kiemelte: ez késleltetné a múlt feltárását és már így is 25 éves késésben vannak. Megjegyezte: korábban az a vád érte a kormányt az ellenzék részéről, hogy késik a NEB felállítása. Szintén kétszínűnek nevezte a témában konzultáció sürgetését, és mint mondta: sem az általános, sem a részletes és záróvitában nem szólalt fel egyetlen PM-es politikus sem.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés