2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Másfélszáz laptopot adtak át a Digitális Közösség Program részeként Miskolcon
22487-laptop1

Másfélszáz laptopot adtak át a Digitális Közösség Program részeként Miskolcon

Másfélszáz laptopot adtak át a Digitális Közösség Program részeként csütörtökön a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjainak és oktatóinak.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere (Fidesz-KDNP) azt mondta, a 150 gép nemcsak a tanulók eredményesebb képzéséhez járul hozzá, hanem segíti a város fejlődését is. Úgy fogalmazott: a program olyan mérföldkő Miskolc életében, amely kijelöli és meghatározza a város jövőjét. Mint mondta, a szakemberek már megalkották az “okos város, okos település” fogalmát, amely a program segítségével Miskolcra is ráillik majd.

A Digitális Közösség Program elsőként Miskolcon indult el, 17 ezer laptop talál majd gazdára a város lakói között, de természetesen az okos várossá válás egy komplex projekt, amelynek egy szelete a laptop-pályázat – magyarázta a polgármester.

Felidézte, hogy a “Digitális Középiskola” már több mint egy évtizede elindult a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban, a projekt itt is a felzárkóztatási folyamatban tölt be fontos szerepet. Ebben segít majd az a 150 laptop is, amelyet 135 diák és 15 oktató kapott meg – fűzte hozzá.

Az informatikai eszközöket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által támogatott program keretéből, meghívásos pályázat révén adták át. A gépek a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet és a Földes Ferenc Gimnázium között aláírt használatba vételi szerződéssel kerülnek az oktatási intézménybe, ahol a diákok személyre szólóan használhatják tanulmányaik során.

Fotó:
 Kriza Ákos polgármester (j3), Kiss Gábor alpolgármester (j) és Veres Pál, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatója (j2) az intézményben működő Digitális Középiskola tanulóival, akiknek az önkormányzat százötven laptopot adott ajándékba 2013. december 19-én. Miskolc, 2013. december 19. Kriza Ákos polgármester (j3), Kiss Gábor alpolgármester (j) és Veres Pál, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatója (j2) az intézményben működő Digitális Középiskola tanulóival, akiknek az önkormányzat százötven laptopot adott ajándékba 2013. december 19-én.    – © MTI Fotó: Vajda János

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés