2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Az „AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK” program

Az „AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK” program

Zenés beszélgetés Németh Judit operaénekesnővel

A város egyik valaha élt legsikeresebb előadóművészével találkozhatott az, aki eljött a Grizzly Pub-ba szombat délután.

A rendkívül közvetlen és kedves hölgy Miskolcon született és zenei tanulmányainak középiskolai szintjét is itt végezte.

Majd hallhattuk azt, hogy egy ilyen sikeres pálya is mennyi nehézséggel, kanyarral és buktatóval van tele, már az elején is. Milyen apróbb-nagyobb szerencsés találkozások, helyzetek kellenek ahhoz, hogy kibontakozhasson a tehetség és megnyíljanak a kapuk a nagy színpadok felé.

Láttunk sok fényképet a pályafutásáról. A világ legismertebb énekeseivel szerepelt együtt, a legnagyobb színpadokon.  7 éven keresztül énekelt főszerepeket a bayreuthi Festspielhausban, ami a Wagner operák autentikus otthona.

1990-től volt tagja a Magyar Állami Operaháznak. A budapesti Művészetek Palotájának Wagner Napjainak állandó szereplője. 2010 májusában Brangäne szerepében debütált a Trisztán és Izoldában.
2002-ben Liszt-díjjal tüntették ki.

Sajnos, a nagyvilágban jobban ismerik a művésznőt, mint itthon (különösen Miskolcon nem). Ő maga is elismeri, hogy nincs ideje és igénye sem nagyon, saját magát „sztárolni”. A celebvilág pedig, tőle abszolút idegen.

Azt gondoljuk, Németh Judit mint művész és mint ember is alkalmas arra, hogy büszkék lehessünk rá! Ebben a nagyon össze-vissza világban egy kiváló példakép lehet!

Aki nem jött el, sajnálhatja….


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp