2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Zala megye „játszva” nyerte meg a KKVHÁZ Megyék Versenyét
royal_magazin_PNG

Zala megye „játszva” nyerte meg a KKVHÁZ Megyék Versenyét

A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége és a KKVHÁZ stratégiai megállapodást kötöttek a KKV szektor regionális helyzetbehozatalára, tudásbázisuk növelésére és játékos közös marketing akciójuk fejlesztésére.
Seszták Oszkár, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlése elnöke – a megállapodás egyik aláírója -, a rendezvényen fontosnak ítélte kihangsúlyozni: szükség van a vidék Magyarországa kisvállalatainak még erősebb gazdasági támogatására.

Gulyás József a KKVHÁZ vezérigazgatója elmondta, a KKVHÁZ programba a kisvállalatok mellett, várják mindazokat a civil szervezeteket, állami feladatokat ellátó intézményeket, nagyvállalatokat, akik fontosnak ítélik a KKV szektor fejlesztését. Mint mondta, a KKVHÁZ nem konkurense ezeknek a szervezeteknek, hanem egy virtuális tér, ahol azok „játszva” létesíthetnek kapcsolatokat.
A KKVHÁZ Megyék Versenye sorozat 2014-ben folytatódik.

Az idei gyorsmérleg: 13 megye és Budapest indult a versenyben. Több tízezer szavazat érkezett és 500 feletti vállalat fejezte ki támogatását a regisztrációjával. Remek gondolatok, anyagok születtek.

A rendezvény főtámogatója az OTP Bank volt. A támogatók között volt a Magyar Telekom, a CIG Pannónia Általános Biztosító, a RAVAK, a Leitner-Leitner, WIFI és mások.
A rendezvény védnöke Dr. Lenner Áron Márk belgazdaságért felelős helyettes államtitkár, hazánk uniós követe volt. Előadásában számadatokkal is érzékeltette a KKV szektor súlyát és jelezte hogy a kormányzat kész stratégiával rendelkezik a szektor versenyképességének a fokozására.

Dr. Bod Péter Ákos tanszékvezető egyetemi tanár, – aki a KKVHÁZ „Jövőnk elkötelezett építője” kitüntetését is megkapta idei szerepvállalásáért – előadásában kifejtette, hogy a KKV szektor versenyképességének fontos záloga a versenyképes tudás megszerzése. Mint mondta, a KKVHÁZ Megyék Versenye sorozatnak is azért vállalta el az elnökségét, mert épp a versenyképes tudáshoz való hozzásegítés a legfontosabb üzenete az eseménynek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!