Az ember általában sosem elégedett korával: a gyerek szeretne 10-20 évvel idősebb lenni, míg a második iksz átlépése után (különösen a nők) legszívesebben visszaforgatnák az idő kerekét. Tudjuk, hogy operatíve egyik sem lehetséges. Lori Nelson Spielman Álomlista című regényében viszont utóbbi valóra válhat egy érdekes formában.
A főhős szerető-gondoskodó édesanyjának utolsó akaratával – hogy az amúgy is gondtalan lány boldogságszint-mérője kiakadhasson – pedig kezdetét is veszi a kissé bizarrnak, ugyanakkor mulatságosnak és izgalmas kalandnak tűnő játék. Mert a gyerekek élete csupa móka és kacagás, amit fokozatosan kinőnek, miközben felcseperednek.
Az említett rendhagyó végrendeletben Brett Bohlingert arra kéri – az egyébként határozott, ellentmondást nehezen tűrő – anyja, hogy sorra teljesítse gyerekkori álmait. Ugyanis ez a próba nyitja ki a kaput a családi örökséghez és a boldogsághoz vezető út előtt. A 34 éves nő, akinek élete eddig fenékig tejföl volt a javából, most fenekestül felfordul: anyján kívül kénytelen búcsút vennie otthonától és állásától is. Csupán egy 14 éves korában írt butuska-gyermeteg kívánságlista van a kezében, amelynek tételeit egy év leforgása alatt kell kipipálnia. Kis könnyebbség, hogy szerencsére a felére már nincsen gondja, merthogy azok már megvalósultak az azóta eltelt húsz évben.
Brettnek nincs ínyére a dolog: azóta más ember lett, s amúgy sem hisz az álmokban, így egyenesen blődségnek anyja végakaratát. Csakhogy az ügyvéd szőrösszívű, hajthatatlan, így nincs más választása Brettnek, minthogy meghajlik anyja akarata előtt. A jog nagy úr, a péz még nagyobb, meg azért lássuk be, egy ártatlannak tűnő álomlistával végül is mi vesztenivalója lenne?
Az Álomlista hasonlít egy modern kori tündérmeséhez, amelyben minden jó, ha jó a vége – természetesen ezt nem adják ingyen. A főhősnek fejest kell ugrania múltjába és tinikorába, fel kell elevenítenie elfeledett álmait, és meg kell tanulnia küzdeni önmagáért és vágyaiért. Ez a regény üzenete, amelyen nem árt, ha mi olvasók is elmerengünk kicsit. Ugyanis a napi mókuskerékbe rendesen bele lehet fásulni, s közben megfeledkezünk magunkról, arról, hogy kik is voltunk-vagyunk valójában, valamint hogy hová szeretnénk tartani és ehhez képest merre botorkálunk most.
Az úgynevezett chick-lit kategóriába sorolható történet a szerző laza és könnyed stílusával szórakoztató kikapcsolódást tud nyújtani. Nemcsak a műfaj kedvelőinek, hanem bárkinek ajánlott elolvasni Lori Nelson Spielman regényét, egyrészt a mögöttes mondanivalója miatt, másrészt, mert kis önismeretre és számvetésre buzdíthatja-késztetheti az erre nyitott olvasókat.
