A József Attila díjas író, Benedek Szabolcs legújabb, félig fiktív, félig valós tényeken alapuló regényében az 1954-es magyar-német futball-világbajnoki döntővel, pontosabban a vereséget követően Budapesten történt, részben máig feltáratlan eseményekkel foglalkozik. Ajánlott elsősorban mindazoknak, akiket vagy a foci, vagy pedig az érdekel, hogy milyen hatása lehet egy ilyen látszólag marginális eseménynek egy egész országra.
Bevallom, hogy én, aki 1998 óta követi a futballt (azóta mondjuk alaposan), nagyon meglepődtem azon, amit találtam akkor, amikor a könyv hatására kicsit én is utánanéztem az 1954-ben történteknek. Nem értettem, hogy egy futballmeccs, még ha drámaian alakult is, és roppant nagy csalódásként élhették meg a játékosok és a szurkolók az eredményeket, hogyan okozhatta azt, hogy a fővárosban sokezres tömeg haragja fordult az addigi hősök (és a rezsim) ellen. Aztán elolvastam Benedek Szabolcs könyvét, aki a tényeket élettel is meg tudta tölteni, és most már értem.
Persze a diktatúra elleni elfojtott tiltakozással tisztában voltam, de ezt még úgy sem kötöttem soha a focihoz, hogy egyébként tudtam, hogy a foci nem csak tömegsport, az elsőszámú sport volt Magyarországon, de a Rákosi-rendszer egyik elsőszámú propaganda eszköze is (a szocialista diktatúrák egyébként is szívesen büszkélkedtek a sportsikerekkel, pl. Ceausescu tornásai, vagy a szovjet jeges sportok). Sőt arról is tudtam, hogy a svájci világbajnokság előtt milyen hatalmas volt a várakozás a Sebes Gusztáv szövetségi kapitány által vezetett Aranycsapattal szemben. Azt azonban – mivel sosem éltem át ilyet – nem érezhettem át, hogy ez mit is jelent a mindennapokban.
Focialista forradalom – ez nem a szerző szójátéka, hanem a korabeli pesti humor nevezte így a döntőt követő demonstrációkat (amely egyébként mind a tüntetők, mind a karhatalom számára egyfajta főpróba volt ’56 októbere előtt. És amellett, hogy a „focialista forradalom” tényleg különösen frappáns fordulat, címnek is ideális, hiszen a regény hangulatát és szellemességét mindenképp leírja.
Melynek köszönhetően, ha különösebben most sem érzem át, érteni már értem, és bizonyos tekintetben meg is értem a fentebb már leírt furcsának tűnő dolgokat. A labdarúgás nem csupán egy sport volt, a nagyközönség számára pedig nem csak egyetlen szórakozási formának számított a sok közül, hanem szinte az egyetlen, a hétköznapok szürkeségét bearanyozó esemény volt. Puskásék akkoriban tényleg a világ legjobbjainak számítottak, ráadásul mindannyian Magyarországon (a legtöbben Budapesten, Buzánszky Jenő pedig Dorogon) játszottak, szóval nem távoli sztárok, hanem a nép hősei győzték le a VB-ig az egész világot. Amit az ország vezetése alaposan ki is használt – a tüntetőknek pedig ebből is elege lett.
Benedek Szabolcs nem csak jól vegyíti a valóságot és a kitalált részeket, de a stílusa is élvezetes, választott nézőpontjai pedig alaposan körüljárják a történetet, így a Focialista forradalom, a komoly történelmi mivolta és aktualitásai ellenére is könnyen fogyasztható, a futballt kevésbé szeretők számára is érdekes mű lett, melyen érződik mind az alaposság, mind a szórakoztatás iránti szándék. Ami együtt, sajnos, egyre ritkább – ezúttal azonban megítélésünk szerint sikerült.
