A háború hazai pályán játszva sem egyszerű menet – hát még egy idegen országban. Scott Westerfeld pedig pontosan ennek teszi ki hőseit: Sándor és Deryn kelet felé veszik az irányt, ahol éppúgy rengeteg veszély leselkedik rájuk. Ügyességükre-leleményességükre nagy szükségük lesz továbbra is, hogy ellavírozva az éles helyzetek között, ép bőrrel megússzák azokat.
A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész, a Leviatán elhagyta: kamaszkorú hőseink a Leviatánon éppen Konstantinápoly felé utaznak, hogy jó szándéktól vezérelve, dr. Dora Barlow segítségével belekontárkodjanak a háború folyásába. Útközben azonban aggasztó híreket kapnak a háború állásáról: a Brit Birodalom és a barkácsok hadilábon állnak egymással, és van esély arra, hogy az Oszmán Birodalom is beszáll a „partiba”. Emiatt azonban Sándor potenciális hadifogollyá válhat, így kényszerhelyzetbe kerülve fel kell venniük a nyúlcipőt.
Csak hogy ne legyen olyan egyszerű a szökési projekt, két német hadihajóval is összeütközésbe kerülnek, ahol nem mellesleg új halálos fegyverek kikísérletezése folyik. Ehhez jönnek még Volger gróf ádáz és furmányos, fondorlatos ravaszságai, ráadásként pedig egy böhömnagy, veszedelmes, egész hadihajókat felfalni képes viziszörnyeteg, a Behemót, amely nem mellesleg a darwinista-teremtés megtestesült csodája. És persze az egyéni gondok-bajok – melyek ugyan eltörpülnek a világot égető problémák mellett – nélkül mit sem ér az egész kaland.
Megérkezvén, Deryn és Sándor (személyiséget és világnézetet illető) különbözősége fizikai értelemben véve is megvalósul, ugyanis a török szultán elleni forradalmi megmozdulások miatt elszakadnak egymástól. Nem maradnak azonban magukra a számukra idegen-ismeretlen birodalomban: megismerkednek Zaven és a forradalmárok lesznek segítségükre. Vajon sikerül, beleavatkozva a háborúba, megfordítaniuk annak kimenetelét?
A Behemót remek folytatása a Leviatán-trilógia első részének minden tekintetben. A cselekmény hasonlóképpen gyors folyású, valamint fordulatokban és izgalmakban bővelkedik. A török főváros mint helyszínválasztás pedig telitalálat, mert a steampunkosított keleties-egzotikus környezet igazán különlegessé teszi a regényt.
Piros pont, hogy a szerző óvó szemekkel figyeli hőseit is: bár a kamaszkorral járó, olykor-olykor gyermekies dacot, konokságot, tapasztalatlanságot és az ebből eredő rossz döntéseket nem növik ki, azért a súlyosbodó nemzetközi háborús-politikai helyzetben elkerülhetetlenül beléjük ivódik némi felnőttség is. Felelősségteljesebben és érettebben viselkednek, illetve egyre okosabbá és találékonyabbá válnak, azonban az egymással való élcelődésről a világért sem mondanának le. Deryn és Sándor egy kis pikantériát adnak tehát a történethez, növelve annak élvezeti faktorát.
Egyszóval, a Behemót olvasása legalább annyi és olyan élvezetet nyújt, mint a trilógia előző része. A regény történelmi vonatkozása és a már-már utópiába hajló világa sokaknak elnyerheti tetszését, hiszen (az átdolgozott-módosított) történelmi vonatkozáson kívül az alternatív jövő és gépek-gépesítés szerelmesei is megtalálhatják számításaikat. Scott Westerfeldnek pedig sikerült mindezt értelmesen, logikusan összedolgoznia, így ez a fajta időbeli kettősség, vagyis a múlt és a jövő párhuzamossága egyáltalán nem zavaró – sőt, ez adja a Letviatán-trilógia erősségét, különlegességét, ami miatt kitűnik a kategóriában.
