Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal, hogy ha látok egy állatszereplő(ke)t felvonultató filmet, akkor önkéntelenül is felmerül bennem a kérdés: hogyan és mennyi idő alatt tanították be őket az egyes jelenetekre? Milyen lépései vannak az idomításnak, és hogyan kapcsolódik a filmforgatás folyamatába? Mi a teendő abban az esetben, ha megmakacsolva magát az állat nem hajlandó engedelmeskedni, együttműködni? Mindezekre választ Az állatidomár is ember című könyvben kaphatunk a világszinten méltán híres Hubert Géza Wellstől. Memoárjában tapasztalatain, történetein keresztül rántja le a leplet nem mindennapi hivatásáról, miközben megosztja életének legizgalmasabb- és emlékezetesebb élményeit.
Na de hogyan is válik, válhat valakiből állatidomár? Elsősorban természetesen egy nagy adag állatszeretet szükségeltetik, amely nem baj, ha a természet iránti hódolattal is párosul. A szerző gyerekkorában dédelgetett álma szerint erdész szeretett volna lenni, amelyet később az oroszlánvadászat váltott fel. Végérvényesen az idomári munka mellett a voksot a Homoki Nagy István rendezte Cimborák című kétrészes film hatására tette le. Csakhogy akkoriban a filmes szakma nem kecsegtetett kedvező megélhetőségi kilátásokkal, többek között emiatt is döntött Hubert az emigrálás mellett az ’56-os forradalom után.
Az Ausztriában eltöltött átmeneti időszak után a tengerentúli álomgyár felé vette az irányt, ahol meg is csinálta a szerencséjét és karrierjét a filmiparban – természetesen, kemény, kitartó és áldozatos munka árán. Az állatok életének állandó szereplőivé váltak, de nemcsak munkájában, hanem kaliforniai otthonában is, ahol volt idő, hogy lakótársai között tudhatott több macskafélét, farkast és csimpánzt is. A ma már visszavonult szerző ugyan már nem foglalkozik forgatással, a forgatókönyvírással nem hagyott fel.
Az állattréner filmográfiáját rengeteg világszerte nagysikerű film, és persze számos befuccsolt vállalkozás alkotja. A teljesség igényét nélkülözve, olyan alkotások viselik magukon munkájának lenyomatát, mint például a hét Oscar-díjas Távol Afrikától, a legelső Doktor Doolitle, a Babe 2., vagy az imént említett filmes díjjal szintén kitüntetett Ragadozók, Drakula. A forgatások során pedig nem egy nagynevű színésszel és színésznővel dolgozhatott együtt. A nyugdíjas kor elérése pedig számára nem jelentett végérvényes szakítást hőn-hűen szeretett két- vagy négylábú, szőrös-tollas barátaival: vállalkozásán keresztül folytatta filmes betanításukat.
Az állatidomár is ember többet nyújt, mint egy ismeretlen, szokatlan, ám érdekes foglalkozásba történő betekintés. Hubert Wells őszinte önéletrajzi beszámolója emellett ugyanis szól még származásáról, a világháborúról és a disszidálás körülményeiről, a világpolgárságról, egy idegen országokba és kultúrába való beilleszkedésről (hiszen összesen negyvenkét országban fordult meg az évek során), és a magyarsággal kapcsolatos viszonyáról és tapasztalatairól.
Az immáron írónak is felcsapott állatidomár munkája hiánypótló a visszaemlékező életrajzi irodalomban. A könyv segítségével látogatást tehetünk a világ számos pontján, megismerheti a 20. század második felének eseményeit, és hétköznapinak semmiképpen sem mondható kalandoknak lehet részese az, aki rászánja magát és idejét arra, hogy egy kicsit is megismerje Hubert Géza Wellst – aki olvasmányos stílusával garantálja, hogy kiéhezett oroszlán módjára faljuk a lapokat.
