2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » Kerekes Band – tízből kilenc betyár ezt fütyüli
21021-kerekesband

Kerekes Band – tízből kilenc betyár ezt fütyüli

Hallgass Hazait – A Magyar zenei műsor!
Vendégek a Hallgass Hazait következő adásában:
Az évek alatt fokozatosan összekovácsolódott világzenét játszó csapat sikert sikerre halmoz: A 2006-ban megjelent Pimasz című albumot a világ tíz legjobb újonnan megjelent lemezei közé választotta a brit Songlines, és jelölést kapott a legrangosabb hazai zenei díjra, a Fonogram díjra is.

A 2008-as év is bővelkedett szakmai sikerekben: Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Magyarország kulturális nagykövetévé választotta a zenekart, majd ugyanebben az évben nekik ítélték a Heves megyei Príma díjat, valamint a Fel a kalappal! című második lemezük is szintén Fonogram jelölést kapott, ezt követően aranylemez lett.

Fehér Viktor, a Kerekes Band dobosa elmondta: „Kölcsönös feladat, hogy a zenekar felhúzza a közönséget, majd utána a közönség szintén az Ő energiáival felhúzza a zenekart. Tehát ez ilyen mókuskerék effektus, és ha valamelyik nem működik, akkor rossz a produkció.”

A jövőben is folyamatosan koncerteznek országszerte, és új klip forgatására is készülnek a fiúk, amiben színészként debütálnak.

/Fekete Tímea/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!