2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Életveszélyes a miskolci zsinagóga
21027-zsinagoga

Életveszélyes a miskolci zsinagóga

Reménykedtek az állami és önkormányzati segítségben, ez azonban eddig elmaradt.

Magyarország egyetlen vidéki ortodox zsinagógája felújításra szorul, az idén 150 éves épületet életveszélyessé nyilvánították – mondta Freund Jenő, a Miskolci Autonom Orthodox Izraelita Hitközség elnöke pénteken.

A zsinagógába október 6-án mehettek be utoljára azok a nem hívők, látogatók, akik kíváncsiak voltak az épületre. Azóta a műemlék az érdeklődők előtt zárva tart. Az épületbe a hívők saját felelősségükre bemehetnek, és vallásuk gyakorlásáért be is mennek – tette hozzá.

Freund Jenő azt mondta, már korábban tudták, hogy baj van, de reménykedtek az állami és önkormányzati segítségben, ez azonban eddig elmaradt. Ezért nem volt más választásuk, mint a zsinagóga bezárása. Felidézte, hogy a zsinagóga másfél évszázadon keresztül adott helyet neves, hittudós rabbiknak, kántoroknak és elöljáróknak, akik azon dolgoztak, hogy Miskolcnak kultúrát, hírnevet és gazdasági fellendülést hozzanak.

A vallási épületek mellett, fürdők, piacok, iskolák, kórház és számos olyan épület létesült a hitközség segítségével, amelyet ma jószerivel csak a történelemből ismernek a miskolciak – tette hozzá. Elmondta azt is, a zsinagóga falai, ablakai még az eredetiek, s bár kívülről jó néhány évvel ezelőtt megszépült az épület, tartóoszlopainak, belső szerkezetének állaga leromlott.

Több ígéret volt a segítségre, de eddig valamennyi várat magára, holott még abban is bíztak, hogy 2014-ben, a magyarországi holokauszt 70. évfordulójára sikerül újfent biztonságossá tenni a zsinagógát – mondta a hitközség elnöke. Megjegyezte, hogy annak idején a Miskolcról elhurcolt zsidó emberek közül kevesen tértek vissza. Ma a hitközség valamivel több mint félezer tagot számlál, vallásukat száznál is többen gyakorolják.

Freund Jenő elmondta azt is, hogy a néhány évvel ezelőtti felmérések szerint az 1856 és 1863 között Ludwig Förster tervei alapján, neoromán moreszk stílusban épült, Miskolc ma már egyetlen, és a régió legnagyobb zsinagógájának rekonstrukciója legalább másfél milliárd forintba került volna. Ez vélhetően ma jóval több lenne – tette hozzá. MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!