2025. 01. 10. péntek

Melánia
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Perecesen is a rossz közbiztonságra panaszkodnak

Perecesen is a rossz közbiztonságra panaszkodnak

Miskolcon tavaly jelentősen nőt a bűnözés mértéke, ez pedig érezhető Pereces városrészben is, jelentette ki Pakusza Zoltán, a Jobbik önkormányzati képviselője pénteki sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, a közelmúltban a Szentpéteri kapuban található Rendészeti Szakközépiskola mellett derült fény áldatlan állapotokra, most pedig Pereces városrészből érkezik egyre több panasz a beköltözők által elkövetett bűncselekmények miatt. A folyamat megfékezése érdekében a képviselő jelezte, többször kért átfogó hatósági ellenőrzést az érintette területre, de úgy látja, a hivatalos szervek nem végzik következetesen a munkájukat, így az elkövetett jogsértéseket nem követi valódi szankció.

A perecesiek olyan esetről is tájékoztatták – tette hozzá -, amikor tetten érték a tolvajt, ám a mivel a rendőrség hívás ellenére sem jött ki a helyszínre, a bűnöző befejezhette a bűntény elkövetését.

Ezek után Pakusza arra kérte Kriza Ákos polgármestert és Bogyay Ferenc rendőrkapitányt, hassanak oda, hogy minden esetben megtörténjen a rendőri intézkedés, ezáltal meggátolva újabb bűnözői gócpontok kialakulását Miskolcon.
http://www.youtube.com/watch?v=yV_TSFnOdzM&feature=youtu.be

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés