2025. 01. 9. csütörtök

Marcell
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Milyen irányba tervezzünk?

Milyen irányba tervezzünk?

Milyen legyen Miskolc és térsége pár év múlva?
Közösen gondolkozni, közösen fejleszteni Miskolc és térségében – e gondolat a mentén indult meg Miskolc jelenleg hatályban lévő Integrált Városfejlesztési Stratégiájának (IVS) teljes felülvizsgálata.

 

Az egy éven át tartó, mintegy negyvenmillió forintból megvalósuló ÉMOP-os projekt eredményeképpen a város egy átfogó Településfejlesztési Koncepcióval és Integrált Településfejlesztési Stratégiával (ITS)  rendelkezik majd, az Európai Unió 2014-2020-as programozási időszakára. A projekt nyitórendezvényén szerdán a stratégia szükségességéről, alapelveiről volt szó, valamint Miskolc és az agglomeráció 40 települése írt alá a közös munkáról szóló szándéknyilatkozatot.
 Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármesterének köszöntője után a térségi együttműködésről beszélt Kiss Gábor, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere.
Milyen irányba tervezzünk? tette fel a kérdést Kocziszky György professzor, a Consulting-Szenzor Kft. szakértője, s előadásában azt hangsúlyozta, hogy csak olyan projekteket szabad tervezni, amelyek gazdaságfejlesztő hatással bírnak és munkahelyeket teremtenek.
Az együttműködési szándéknyilatkozat ünnepélyes aláírásával fejeződött be a rendezvény.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés