2025. 02. 13. csütörtök

Ella, Linda
1 EUR 403 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » „Vedd el és gyerünk!” – Fél nap alatt előzetesben a rablók

„Vedd el és gyerünk!” – Fél nap alatt előzetesben a rablók

A bejelentéstől számított két órán belül a rendőrség bűnügyi őrizetbe vette, majd újabb tíz óra elteltével a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a két férfit, akik a gyanú szerint kirabolták alkalmi ismerősüket Szomolyán.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesekkel szemben, mert azok 2013. október 3-án 23 óra körüli időben Szomolya belterületén egy asszonyt hátulról leütöttek és elvették annak értékeit.

A rendőrségre történt bejelentés vételét követően a településen közrendvédelmi feladatokat ellátó járőrök a rendőrkapitányság forrónyomos csoportjával közösen azonosították, majd lakásukról egyenként előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható H. Péter 24 éves, valamint H. Sándor 21 éves helyi lakosokat.

Az eljárás adatai szerint a bűncselekményt megelőzően a sértett és későbbi támadói ugyanazon szórakozóhelyen italoztak, majd a miután az asszony a söntésből távozott a két férfi utána menve hátulról leütötte és kirabolta. A sértett elmondása szerint miközben övtáskájától megszabadították, a két támadó egyike távolról azt kiabálta társának, hogy „vedd el és gyerünk!”.

A bűnügyi őrizetbe vett támadóknak a rendőrség előterjesztése alapján, ügyészi indítványra a Mezőkövesdi Járásbíróság 2013. október 4-én elrendelte előzetes letartóztatását.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Köszönet a bátraknak
Budapest, 2025. február 11. – Január 17-én az esti órákban tűz ütött ki a Keleti pályaudvar kocsiműhelyénél, utasforgalom elől elzárt területen, ahol …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés