Bár manapság egyre-másra születnek a pörgős akciókönyvek, a rejtélyes modernkém-regények a szinte horrorszámba menő skandináv-, és az egy kaptafára készülő amerikai stílusú krimik, a műfaj egyik klasszikusának számító Agatha Christie, és népszerű belga nyomozója, Hercule Poirot szerencsére továbbra sem megy ki a divatból. Az ilyen jellegű krimikért rajongó olvasóként (sajnos) egyre kevesebb olyan Christie-regény van, amit még nem olvastam, és ez a szám most ismét csökkent eggyel.
Sok más kortárs és klasszikus szerző életművének gondozása mellett az Európa Könyvkiadó továbbra is töretlenül jelenteti meg újra az Agatha Christie tollából fakadó műveket. Az egyik legfrissebb ezek közül a Poirot-sorozatba tartozó A Nagy Négyes, mely a szerző kevésbé ismert művei közé tartozik, ám a hozzám hasonló Christie-hívők számára azért mégiscsak kötelező darab, hisz bár sok tekintetben eltér a brit krimiírónő legtöbb regényétől, azért sok jellegzetes stílusjegyet is tartalmaz.
Kezdve rögtön az alaptörténettel, mely szerint négy különleges bűnöző (egy amerikai milliomos, egy francia, Marie Curie-re hajazó tudósnő, egy kínai politikai géniusz, illetve a titokzatos sorozatgyilkos negyedik) összefognak, hogy erőforrásaik egyesítésével világuralomra törjenek. Nos, lássuk be, volt hristie-nek számos ennél eredetibb ötlete is (sőt szinte csak az volt), de a Rejtélyes Bűnözőzsenik Összeesküvése nem idegen motívum, hisz felbukkan például a Bagdadba jöttek című regényében is, ahol szintén egy titokzatos szervezet tör hatalomra.
Szintén Christie-jegy az is, hogy számos, látszólag egymással kapcsolatban nem álló esemény (pl. egy sakkozó körüli rejtély, és egy-két hirtelen felbukkanó haldokló kínai) is egy nagyobb volumenű cselekmény részlete – mint az utóbb kiderül. Hercule Poirot-nak és állandó segítőjének, Hastings kapitánynak pedig számos akadályon kell keresztülverekednie magát, mire eljuthatnak odáig, hogy leszámolhassanak a bűnözőbandával (akik ezúttal, a szokásostól eltérően már a történet kezdetétől fogva ismertek, csak nagyon kevésszer kerülnek szemtől szembe hőseinkkel.
A Nagy Négyes legnagyobb hibája épp az, hogy annyira titokzatos, hogy már-már racionálisan hihetetlen. Márpedig véleményem (és alighanem nem tévedek nagyot, hogy sokak véleménye) szerint a legjobb krimik azok, amelyek akár velünk, vagy legalábbis a mi városunkban is megtörténhetnének. Christie pedig mestere volt ennek a műfajnak, még akkor is, ha legtöbb regénye és novellája a kor elvárásainak megfelelően elég teátrálisnak hatott – ám mégis élveztem mindet.
Összességében azonban mégiscsak kellemes érzésekkel fejeztem be a könyvet, melynek több oka is van, ezeket azonban részint spoilerveszély, részint pedig szubjektív mivoltuk miatt itt nem említenék meg. Christie műveinek ismerőjeként azonban bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti az írónőt – azoknak azonban, akik még nem ismerkedtek meg a regényeivel, azt javaslom, hogy ne ezzel, hanem egy jellegzetesebb Christie-regénnyel kezdjenek. Aztán, természetesen, jöhet, sőt jöjjön ez is.
DicsukD
