2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Barangoló » XXX.Szüreti Nap Kisgyőrben
20750-kisgyr

XXX.Szüreti Nap Kisgyőrben

Egyben biztosak lehetünk, senki sem maradt éhen a XXX. Szüreti Napon Kisgyőrben, aki a gyönyörű környezetben lévő, hegyek ölelésében fekvő, településre látogatott.

Itt gulyással, kapros túróssal, ott isteni kecske pörkölttel /alább a recept/, amott sült malaccal várták, kínálták a vendéget. Közben persze igazi bükkaljai hegylevét is kóstolhatták az ide látogatók. Látogatóból, vendégből is volt bőven, hiszen a hagyományos lovasfelvonulásra, amelyet a kisbíró kikiáltott, s amely a borkúthoz vezetett először, sokan kíváncsiak voltak. Itt a polgármester – Kékedi László – kínálta, csapolta a kútból, a jóféle vörösbort. Nem különben volt érdekes az énekesek, táncosok, szittya harcosok produkciója amely a felvonulás után, a szabadtéri színpadon is folytatódott.

Felléptek itt  a mezőgecseiek, a tardiak, s a vendéglátók is. Este az Agyagbanda zenekar koncertje után, táncház következett, majd szüreti bál, kivilágos- kivirradatig. A rendezvény fővédnöke Tállai András államtitkár volt, aki maga is ellátogatott a rendezvényre.

Aki ma nem jutott el Kisgyőrbe, az holnap is ellátogathat, mert a délelőtti ünnepi istentisztelet mellett, este a Peterke tetőn Mihály napi tűzgyújtás lesz.

A kecskepörkölt receptje: Végy egy egy esztendős kecskét, aprítsd föl. Közben jó sok hagymát piríts a kondérba üvegesre, majd tedd bele a húsokat. A titok a fűszerezésben van: paprika, paradicsom, só, bors, babérlevél és majoránna is ízesíti a gyönge, finom húst.

 

OBE-OL

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!