2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Tanévnyitó a Keresztény Roma Szakkollégiumban
20674-roma_szakkollegium_130925_ja_34

Tanévnyitó a Keresztény Roma Szakkollégiumban

Miskolcon tartották a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 2013–2014-es tanévének ünnepélyes megnyitóját, amelyen köszöntő beszédet mondott Kovács Zoltán, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Kovács Zoltán méltatta a szakkollégiumokban zajló munkát és biztosított róla mindenkit, hogy a kormány támogatja őket a továbbiakban is.


A kormányzat által kialakított egymásba kapcsolódó, több szinten összeérő programokból szőtt oktatási esélyegyenlőségi háló – amely egészen a kisgyerekkortól a diplomához jutásig segíti a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkózását – egyik pillére a Roma Szakkollégiumi program.

 

2011-ben hazai forrásból 120 millió forint állt rendelkezésre a kezdeményezés elindítására, majd 2012-ben uniós forrásból 1,45 milliárd forintra lehetett pályázni. Az öt, már működő Keresztény  Roma Szakkollégium mellé a Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem, valamint az Egerben található Eszterházy Károly Főiskola csatlakozott.

 

A megnyitón a diákok elmondták, hogy úgy tudják meghálálni a lehetőséget, amit kaptak, hogy példát mutatnak, és bebizonyítják másoknak, hogy ők is eljuthatnak oda. Úgy gondolják, hogy az esély, amit kaptak, egyben felelősség is. A célok kitűzését és elérését tartják a legfontosabb lépésnek, minden mást biztosítani tud a kormány és az egyházak segítő munkája.

 

A magyarországi történelmi egyházak 2011. március 17-én alapították meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatot a cigány közösséghez tartozó fiatalok felsőoktatási képzésének segítésére, s arra, hogy tehetséggondozó képzést nyújtsanak a magyarországi cigányság számára. Debrecenben a reformátusok, Nyíregyházán az evangélikusok, Miskolcon a görög-katolikusok, Budapesten a jezsuiták, Szegeden a római katolikusok fenntartásában működik roma szakkollégium.

Fotó forrás:minap.hu

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!