2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » 5,2 százalékkal több adót fizettünk megyénkben
20686-nav

5,2 százalékkal több adót fizettünk megyénkben

Jól teljesített a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága. Az adóbevételek, és a behajtási eredmények tekintetében is növekedtek a bevételek az év első nyolc hónapjában a tavalyi adatokhoz képest, méghozzá 5,2 százalékkal.- mondta Dr. Olasz András, a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatóságának igazgatója a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2013. első nyolc havi adóbevételeinek alakulásáról, a megyei adóvégrehajtás eredményeiről tartott sajtótájékoztatón.

A személyi jövedelemadó bevétel idén meghaladta a 32 milliárdot, a szociális hozzájárulási adó, valamint a Nyugdíj- és Egészségbiztosítási Alapot megillető járulékbevételek pedig a 83-at. A jövedelméből adózó 277 ezer megyei magánszemély közül több, mint 70 ezren vették igénybe a családi kedvezményt, ez majd kilenc és fél ezerrel több, mint egy évvel korábban. Az igénybe vett, adóalapot csökkentő összeg meghaladta a 64 millió forintot. Ez az összeg a családoknál maradt.
A munkáltatók a munkahelyvédelmi akcióterv részeként közel 30 ezer munkavállalónál érvényesítettek adókedvezményt, ennek majd fele az 55 év felettiek után járó volt.
Az ÁFA hatálya alá tartozó vállalkozások 81,5 milliárd forint áfát fizettek be, míg a kiutalás 88 milliárd volt. Az adónem egyenlege 12,8-ról 6,5 milliárd forintra mérséklődött.
A vállalkozások beruházása 58 milliárd forint volt, ami 37 százalékos növekedést jelent. Érdekességképpen említette meg az  igazgató, hogy a 2012. évi társasági adókedvezmény a megyében csökkent ugyan, most kétmilliárd forint volt,  de ennek a 47 százalékát a látvány- és csapatsport  kapta: kosár-kézilabda és a jéghoki.

 Répási Péter, a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatóságának felszámolási és végrehajtási igazgatóhelyettese az adóvégrehajtás eredményeiről beszélt. Mint megtudtuk a hátralékos adózók száma augusztus végén meghaladta a 97 ezret, tartozásuk pedig a majd 68 milliárdot. Így az első nyolc hónapban több, mint 35 ezer végrehajtási eljárás indult, közel 30 milliárd forint értékben. Ez 33 százalékos növekedés a tavalyihoz képest. Legeredményesebb eszköz itt az inkasszó.

A 2012 márciusában bevezetett új, egyszerűsített megszűnési eljárás, a kényszertörlés eredményeként csökkent a végelszámolások, valamint ennek következtében a felszámolások száma is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!