Korábbi műveivel Lesley Pearse nagyon magasra rakta a lécet saját magának, márpedig, főleg ha a szerző stílusjegyei és írói szokásai már rögzülnek, nagyon nehéz egyre jobbat írni. Azonban sok esetben szükségtelen is: elég csupán megugrani az előző szintet. Ez a helyzet az Árnyakkal is – nem állítjuk, hogy jobb lett, mint a szerző előző regényei (Utazók, Hit, stb.), de ugyanazt a szintet viszont mindenképp képviseli és azért az sem rossz.
Lesley Pearse népszerűségét mi sem jelzi jobban, hogy világszerte több mint hárommillió példány kelt már el az eddig megjelent regényeiből. Ez főleg annak fényében szép teljesítmény, hogy – bár azért ő sem emelkedik el túlzottan a könnyebben fogyasztható regények kategóriájától – egyértelműen tartalmasabb könyveket ír, mint az utóbbi pár év legnépszerűbb szerzői.
A szépirodalom és a szórakoztató irodalom határán táncoló írónő a maga műfajában ismét remek regényt alkotott, ráadásul a krimis vonásokkal is tűzdelt romantikus regényhez méltó lett a magyar kiadás is, a maga ízlésességével és igényes borítójával. Élmény volt kézbe venni – ám ami egy könyv esetén ezerszer fontosabb, élmény volt olvasni is. Ez főleg annak fényében sokatmondó (mind rólunk, mind a könyvről), hogy a „nettó romantikának” nem vagyunk nagy rajongói.
A könyv fülszövegét elolvasva is látható ugyanaz, amit így, túl az oldalakon is egyértelműnek látszik – azaz a viszonylag sablonos történet és a megsejthető fordulatok csupán másodlagos célt szolgálnak. Mint a romantikus szál, mind a rejtélyek csupán a karakterek egyértelműsítését és a köztük lévő viszonyrendszer bemutatását hivatottak szolgálni. Nagy meglepetést nem tartogat az Árnyak, Pearse azonban igen: ismét rávilágít arra, hogy mennyire ért a szereplői ábrázolásához és mozgatásához. Egyértelmű, hogy elsősorban ez teszi sikeresség az Árnyakat is.
Írhatnánk még a romantikus szálról és a sötétebb oldalakról is – de igazából fölösleges. Egyrészt mert a történet(ek) egyértelműen csupán keretként szolgál(nak) a mondanivalók és gondolatok laza hálójához, másrészt pedig mert egy könyv történetéről írni olyan, mint lefényképezni egy festményt – elmondhatunk vele ezt-azt, de a lényeg biztos, hogy megsemmisül. Ebbe a hibába nem szeretnénk beleesni, így inkább Önöknek – pontosabban a kortárs romantikus irodalmat kedvelőknek őszintén ajánljuk, hogy merüljenek el az Árnyakban.
DicsukD
