2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Közel kétszázan a 3. Keszi Maratonon
20621-3keszimaraton

Közel kétszázan a 3. Keszi Maratonon

Tiszakeszi harmadik alkalommal látta vendégül nagy sikerrel a futás és a kerékpáros túra iránt érdeklődő sportbarátokat.

 A Tiszakeszi Kultúrház mellett kijelölt rajthelyen szeptember 21-én összegyűlt 103 futót és 63 kerékpáros túrázót Sipos Imre polgármester köszöntötte, majd Sándor Botond Endre tiszteletes, aki rajthoz állt az 5 km-es futásban, egy, a versenyhez illő ige felolvasásával indította útjukra a résztvevőket, akik között megyénk képviselői mellett Békéscsabáról, Budapestről, Kecskemétről és Szigetvárról érkező sportemberek is voltak.
A betétszámot jelentő 1,5 km-es ovis túrát 20 lelkes óvodás – felnőtt kísérettel – teljesítette.
A futóverseny eredményhirdetésekor a legjobbak serleg és éremdíjazásban részesültek, de egy támogatói felajánlásnak köszönhetően a maratoni táv dobogósai pénzjutalmat is átvehettek.
A Gyenge Gyula vezette szervezők külön díjjal jutalmazták a legfiatalabb indulót, az öt és fél éves sajóörösi Kánai Csongor, az élete első maratoniját ott teljesítő szerencsi Májer Anitát, valamint a Debrecenből érkezett Huszti-családot, melynek három tagja vett részt a futóversenyen.
A családias légkörű sportnap végét a helyszínen, üstben főzött babgulyás közös elfogyasztása jelentette.

EREDMÉNYEK:
5 km, nők: 1. Radványiné Györki Beáta (Mezőcsát), 2. Bodrogi Sára  (Mezőkeresztes), 3. Barta Andrea (Mezőkeresztes). Férfiak: 1. Csizmadia Adrián (Tiszaújváros), 2. Balogh Márk (Tiszakeszi), 3. Dobos Máté (Ózd)

10 km, nők: 1. Bártvai Judit (Tiszaújváros), 2. Ficsor Lászlóné (Mezőnagymihály), 3. Lengyel Emese (Mezőnagymihály). Férfiak: 1. Kánai Roland (Sajóörös), 2. Farmosi Imre (Miskolc), 3. Bűdi Tíbor (Tiszaújváros)

21,1 km, nők: 1. Imre Gyuláné (Tiszapalkonya), 2.Tarnai Judit ( Tiszalök), 3. Gulyásné Balog Mária (Mezőcsát). Férfiak: 1. Harsányi Zsolt (Nyékládháza), 2.
Nagy Róbert (Ózd), 3. Székvölgyi Zoltán (Sajóörös)

42,2 km, nők:  1. Majer Anita (Szerencs), 2. 2. Gombos Lászlóné (Miskolc). Férfiak: 1. Szűcs Rajmund  (TVK-Mali TK), 2. Bogár János ( Forró- BioBall), 3. Borsos Attila (Kecskemét).

(A részletes eredménylistát a www.tiszakeszimaraton.tk  internetes honlapon lehet megtekinteni.)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!