2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Nyílt levél Csányi Sándornak, az MLSZ elnökének
royal_magazin_PNG

Nyílt levél Csányi Sándornak, az MLSZ elnökének

Tisztelt Csányi Sándor!

Az Újpest-szurkolók nyílt levelének minden szavával egyetértünk. Rajta, Elnök Úr, legyen bátor, 24 órája maradt, hogy elfogadja a meghívást. Vigye magával Samu István rendőr vezérőrnagyot, az MLSZ biztonsági igazgatóját is, akinek ez az egész, jelenlegi állapot köszönhető!
A háromórás utazás alatt lesz idejük megbeszélni, hogy mennyire szolgálja a magyar labdarúgás érdekeit az, hogy

– néhány kivételtől eltekintve az összes pályán – az Önök intézkedéseinek köszönhetően – drasztikusan csökken a nézőszám,

– jó pár stadionban, ahol eddig legalább hangulat és lelkes szurkolás volt, most hangulattalan mérkőzések zajlanak, mert Önök és néhány klubvezető a leglelkesebb szurkolókat üldözte el a stadionokból,

– az MLSZ-ben a magyar válogatott több évtizedes sikertelenségének soha nem voltak felelősei, és vannak olyan vezetők, alkalmazottak, akik komoly juttatásokért szintén több évtizede produkálják a középszerűséget.

Esetleg megfejthetnék azt a titkot is, hogy ha a szurkolók a „balhék” miatt nem járnak meccsre, akkor miért a holnapi derbire mennek ki húszezren és miért nem a Mezőkövesd–Puskás Akadémia fideszes házi döntőre?

Ez jó lehetőség lenne arra is, hogy megkérdezzék a szurkolók véleményét a névre szóló jegyről és a szurkolói kártyáról. Ez már csak azért is fontos lenne, mert a Jobbik hiába kezdeményezte már többször a Sport- és Turizmusbizottságban, hogy hallgassuk meg erről a kérdésről a szervezett szurkolói csoportokat, a fideszes többség ettől elzárkózott, és leszavazta a javaslatunkat.

Rajta, Elnök Úr, vállaljon közösséget a szurkolókkal, és Ön is egy olyan megalázó intézkedéssorozat után tekintse meg a mérkőzést, mint a szurkolók!

Ha elfogadja a meghívást, akkor Önnek csak most az egyszer kell elviselnie ezeket az ésszerűtlen szabályokat. Az Önnel együtt utazó szurkolóknak viszont folyamatosan, hétről hétre, pedig nincs más bűnük, mint, hogy Önökkel ellentétben szeretik a magyar labdarúgást.

Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője, a Sport- és Turizmusbizottság alelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!