Nos, talán sokan nem tudják, hogy a Helena Marten név igazából kettő személyt takar – de a félreértések elkerülése végett leszögezzük, nem kell aggódni: a szerző épelméjűségéhez semmi kétség nem fér. Akarom mondani, szerzők, merthogy írói álnévvel állunk szemben. Másik háttérinformációként pedig csak megemlítem, hogy bár mi először a később megjelent A kávé illata című művével foglalkozunk, igazából A porcelánfestővel debütáltak először a könyvpiacon.
Ezúttal a meißeni származású Friederike sorsát követhetjük nyomon a 18. században. Jövője nem ígérkezik rózsásnak: szülei által asszonyi sorsra ítéltetett egy előre elrendezett hátasságban. Csakhogy ez meglehetősen távol áll a hamvas korú lány elképzeléseitől, ugyanis szíve mélyén szívesebben választaná a porcelánfestést hódolatának tárgyául. Nem is marad rest: bátorkodik a tettek mezejére lépni, és elszökik hazulról, hogy a höchsti manufaktúrában férfi külsőt öltve beteljesítse álmát. Amely ismét veszélybe kerül, ám ezúttal az olasz Giovanni Ludovico Bianconi iránt táplált gyengéd érzelmek miatt.
A szülők nem hagyják annyiban a dolgot, s hazahurcolják engedetlen lányukat, akit nő létére kemény fából faragtak: fogja magát, és ismét meglép. Ám terveit keresztülhúzza Giovanni – aki, amennyire szép, olyannyira titokzatos – és egy komoly robbanás. De szerencsére egy ismeretlen épp idejében a segítségére siet, ami által Friederike egészen közel kerül céljához: Friedrich Christian Rütgers néven a manufaktúraigazgatók teljes bizalmát élvezi, ráadásul újra találkozik titkos megmentőjével, akihez megmagyarázhatatlan kötődést érez. Friederike tehát egyáltalán nincsen egyszerű helyzetben: szépen ívelő karrierjével egyben a lebukás veszélyét is növeli. Vajon meddig tudja kilétét titokban tartani, s mihez kezd, miután lelepleződik Benckgraff igazgató előtt?
A Marten-kettős szemmel láthatólag szívén viseli a 18. századbeli női sorsot. Mindkét könyvükben olyan nőalakot választottak meg hősnek, aki Jeanne d’Arc-ként dacolva az adott kor társadalmi viszonyaival, értékrendjével, önmagáról nem lemondva megpróbál küzdeni vágyai érvényre juttatásáért. Na de azért, ahogyan az – főleg egy romantikus regényben – már csak a gyengébbik nemnél lenni szokott, a szív útjai kifürkészhetetlenek, s az érzelmek rendesen össze is tudják kuszálni a dolgokat.
A porcelánfestő derekasan megállja a helyét a kalandos-romantikus történelmi regények között. A férfi identitás felvétele mint érdekérvényesítési eszköz (igaz, ez a koncepció nem jelent újdonságot) eleve felkelti az érdeklődést, amely a romantikával való párosítás által még izgalmasabbá válik. A hölgyek – különösképpen a női emancipáció hívei és a feministák – valószínűleg kedvelni fogják a szerzőpáros első regényét. A történelmi vonatkozás miatt pedig a múlt korokban szívesen elmerülők számára is kellemes szórakozást tud nyújtani a regény.
