Szentpéteri Csilla a Hallgass Hazait adásában néhány örömkönnyet is ejtett.
A beszélgetésben stúdióépítés, zeneszerzés, és visszatekintés.
Anyasági maximalizmus, munkaalkoholizmus…
Szentpéteri Csilla: „A zene a legőszintébb partnerünk az életben. Olyan partner, aki feltétel nélkül ott van minden lelkiállapotunkban.
Volt egy 72 éves zongoratanárnőm, egy arisztokratikus külsővel rendelkező úri hölgy:
Az első fél évben nem is engedett oda a zongorához, azt mondta, hogy most a hangszert szeretjük meg, mesélünk, nézzük. Ő játszott. Most mit látsz? – kérdezte. Később rájöttem, hogy én tényleg látom a zenét. Minden hangnak volt egy színe: sosem fogom elfelejteni, a C mindig fehér volt, a D sárga, az F barna… Azóta is azokat a hangnemeket szeretem játszani, amiben narancssárga, vagy kék, vagy türkiz színeket láttam…
Amikor már abszolút láttam a zenét, akkor engedett odaülni a zongorához.”
Hallgass Hazait – Minden héten!
Összeállítás az év Sztárportré adásaiból:
Aradszky László mondta: Nem mindegy, hogy az ember a színpadra kirobban, vagy kigurul…
Amikor az unokák is jelen vannak, a gyümölcsevés például mehet úgy, hogy egy szemet a nagypapa, egy szemet az unoka – és így mindenki jól jár: mi azért, mert ő eszi, én pedig azért, mert én is eszem.
Baby Gabi szívesen felidézi, hogy gyermekkorában ott állt az ágyon, kezében spray-s dobozzal, szólt a lemezjátszón a Hungária, és azt játszotta, hogy ő Dolly. Nagy koromban is azt játszottam, hogy énekesnő vagyok – meséli -, amikor még nem volt Baby Sisters sem.
Böjte Csaba ferences testvér: Azt gondolom, hogy a legelső, amit egy pedagógusnak és egy szülőnek is tudnia kell, hogy Isten selejtet nem teremt. Hiszem, hogy minden egyes gyereket, felnőttet a Jó Isten teremtett, és a Jó Isten nem spórolt ki abból a gyerekből semmit – apait, anyait, mindent belerakott. Az a gyerek egy érték, egy kincs – olyan, mint egy mag a földben: ha én jó meleg eső vagyok, vagy drága napfény a számára, akkor ki tudom szeretni belőle az értéket.
Koltai Róbert mesélte, hogy kerek évszám, és kerek születésnap előtt áll – de majd csak decemberben. Amire annak idején nem volt pénz, most elkészült: A Sose halunk meg című film, stereo dolby 5.1-es hangját egy fiatalember, Hatvani Szabolcs elkészítette szeretetből és rajongásból. Nagyon jó lenne, ha hallhatnák az emberek – erről még csak tárgyalások vannak, de talán összejöhet a születésnap a Sose halunk meg születésnapjával, amely pont 20 éves most.
Spitzer Gyöngyi Soma ajánlott egy könyvet: Dr. David R. Hawkins – Erő kontra erő. A könyv leírása:
Vajon milyen lenne egy olyan világban élni, ahol nem érdemes hazudni? Nem érdemes, mert bárki ellenőrizheti, hogy az adott állítás igaz-e vagy sem. Könyvével a világhírű, megvilágosodott, amerikai orvos pontosan erre ad lehetőséget! Mostantól kezdve tehát – a történelemben először – bármely állításról kideríthető, hogy az igaz-e vagy sem, és lemérhető bármely személy, szervezet vagy eszme valódi értéke. Nem véletlen hát, hogy dr. David Hawkins művét világszerte történelmi sarokkőnek tekintik.
Vásáry André: Itthon gyakorlok, van zongorám is, és nagyon nagy szerencsém, mert a szomszédok nagyon elfogadóak – tiszteletben tarják, hogy nekem ez a munkám, de én nem élek vissza a türelmükkel. Megoldom a gyakorlást reggel 9 és délután 4 között, illetve hétvégén nem gyakorlok. Operaénekesként, ha kiengedem a hangom, akkor az tud szólni: Volt már rá példa, hogy csukott ajtók mellett gyakoroltam, és az utca elejéről megállított egy fiatal anyuka: André, annyira szép volt, amit most gyakoroltál… Néztem bután, nem értettem, hogy honnan tudja, de mondta, hogy odáig lehetett hallani.
Koncz Gábor: A kislányaimat vágtában vittem 5 hónapos korukban – kis pányvát csináltattam -, és a levegőbe emeltem, hogy szokják a sebességet… Ma már ezt sem tenném, de fiatalabb korban az ember sokkal meggondolatlanabb…
Janicsák István: A nagyszüleimnél minden hétvége egy kicsit ünnep volt. Jött a családból valaki, megterítettek – rántott hús, krumpli, utána egy kis fröccs -, leültek megebédeltek, és utána órákig beszélgettek. A nyarak így teltek el, hogy majdnem minden hétvége ünnep volt. Nagyapámék templomba mentek délelőtt, utána délben esetleg levágtak egy nyulat, vagy valamit, és elkezdődött a vasárnap délután – még volt olyan is, hogy dalra fakadtak…
Az összeállítás itt meghallgatható: www.sztarportre.hu
