Hogy lehet több mint ezer oldalt néhány bekezdésben összefoglalni, vagy akár csak jellemezni? Gyakorlatilag sehogy – így, ha megbocsájtják, inkább meg sem próbálnám elkövetni ezt a merényletet Ken Follett Évszázad-trilógiájának második kötetével szemben; úgysem sikerülne. Néhány szót persze mindenképp érdemes szólni, sőt, a trilógia második kötete, A megfagyott világ többet is érdemel – igyekszem megadni neki mindazt.
Mint ahogy azt már a sorozat első regényéről, a Titánok bukásáról szóló cikkünkben is bemutattuk, Ken Follett hatalmas fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, hogy egy háromrészes „családregény” tükrén át megpróbálja alternatív módon bemutatni a viharos huszadik század történetét. Tényleg nem kis vállalkozás ez, nem csoda, hogy eddig kétszer több mint ezer oldal kellett hozzá (jövőre jön a harmadik ezres is), de a terjedelem ne riasszon el senkit: mindazoknak ugyanis, akik az ilyesmire fogékonyak, garantáltan megéri. De lássuk, miért.
Follett továbbra sem kimondottan szépirodalmi módon, de szórakoztatóan, figyelemfelkeltően és olvasmányosan ír. Emberekről ír embereknek emberien. A nem-lineáris történetvezetés, az ugrálás és a sokoldalú stílus szintén az ezerarcú világ apró, egymástól különböző, de láthatóan mégis összefüggő részeinek jelentőségét erősíti. A történet fonalát pedig, miután az első rész az első világháború lezárását követően ért véget, ezúttal a harmincas évek elején, a káosz felé sodródás kezdetén vesszük fel újra.
És talán ebben rejlik a regénysorozat egyetlen hibája: hisz mivel a Follett által követett családok nagy része a mindenkori uralkodó osztály tagja, talán érdekes lett volna bemutatni azt is, hogy a mosolygós húszas évek, majd a ’29-es zuhanás hogyan érintette őket. De ez persze a szerző szabadsága – Follett így döntött, tartsunk hát vele az általa választott úton a világháborúba.
Mivel a második világégés általában jobban érintette a hátországot, mint az első, így ezúttal a szereplők élete (így a könyv hangulata is) sokkal borúsabb, mint ahogy az az első kötetben volt tapasztalható. Ismét ízelítőt kapunk a kor nagyhatalmainak mindennapjaiból: románcokból, intrikákból, szeretetből, irigységből, aggódásból, árulásból, illetve számos többé vagy kevésbé dicséretes emberi érzésből és tulajdonságból. Mellesleg eközben volt egy világháború is.
Félreértés ne essék tehát: Follett nem történelemkönyvet írt. Aki a harcok részletes árázolását, és a politikai manőverek precíz leírását keresi, rossz helyen jár. Az Évszázad-trilógia az emberekről szól, így elsősorban azoknak ajánlott, akik az önmagukéhoz hasonló szemüvegen keresztül szeretnék (újra) átélni a huszadik század csúcsait és borzalmait.
