Közeledik a tél, lassan kezdődik a fűtőszezon, egyre rétegesebben kell öltözni, és azok, akik két-három hete még a negyven fok miatt panaszkodtak, lassan majd mindenkinek a hideg időjárásról fognak beszélni. Pedig azért, lássuk be, itt kevésbé tragikus a helyzet, mint mondjuk azoknak, akik Alaszkában eltévednek – a tévéműsorának köszönhetően világszerte ismert és népszerű túlélőművész, Bear Grylls legújabb kalandregénye ezzel az alaptörténettel indul.
Bear Grylls munkásságáról már több alkalommal is írtunk, legutóbb a Tűzön-vízen át címmel megjelent önéletrajzi kötete kapcsán. Legújabb megjelent műve azonban eléggé más jellegű, hisz A farkas útján címmel ezúttal fikciót, méghozzá kalandregényt alkotott. Nem mondom, változatos élete lehet: egy skorpiócsípés és egy sziklamászás között még van indíttatása egy regényt is megírni…
Márpedig, bár alapvetően nem író, az esetleges ilyen irányú hiányosságait bőven kompenzálja az a tapasztalat és túlélő-szakértelem, amelyre az évek során szert tett a világ különböző pontjain. És bár ez a regénye épp a jeges északon játszódik, alighanem hasonlóan profi (és főleg precíz) lenne a stílusa, ha egy sziklaszirtre, vagy a dzsungelbe helyezte volna a szereplőit.
Az alapötlet egyáltalán nem újszerű: gondoljunk csak bele, hányszor találkoztunk már az elveszett ember vagy csoport koncepcióval (kezdve Robinson történetétől a népszerű ifjúsági regényen, A legyek urán át a nagysikerű Lost című sorozatig), Mivel azonban a karakterek és a helyszínek kombinálása rengeteg lehetőséget biztosít, (nem lebecsülve a feladatot, de) könnyű olyat írni, amilyet még nem olvastunk.
Ráadásul azért az vitathatatlan, hogy ez a téma nagyon is bevált – már csak azért is, mert félelmünkre alapoz. És ez a félelem nem egyenértékű a vámpíros horrorkönyvek által kiváltott borzongással, hisz míg utóbbiról tudjuk, hogy lehetetlen, az mindnyájunkkal előfordulhat, hogy lezuhanunk egy lakatlan szigetre vagy egy jégmezőre. Márpedig a valóság sokkal rémisztőbb a fikciónál.
DicsukD
