Rachel Vincent, ráérezve-rátalálva az urban fantasy ízére, a nagysikerű Vérmacskák-sorozattal párhuzamosan elindította másik, Sikoltókra keresztelt szériáját. A misztikus, természetfeletti és (női mivoltából fakadóan elkerülhetetlenül) romantikával fűszerezett történetek telitalálatok a kamasz- és fiatal felnőtt korú (lány)közönség körében. Egyfajta feminista irányvonalat erősítendő, a főhős ezúttal is a gyengébbik nemből kerül ki (csakúgy, mint a Vérmacskákban), akinek kalandjai a Lélektolvajokban veszik kezdetüket.
A könyv központi szereplői az úgynevezett sikoltók: ők megérzik, ha valaki meg fog halni a közelükben, s ezt egy velőt rázó sikoltással adják környezetük tudtára. (Csak kár, hogy a szerencsétlen párák nem értenek belőle semmit…) Adott egy átlagosnak hitt lány, a 16 éves Kaylee Cavanaugh, aki nagy bánatára rendelkezik ezzel a képességgel (természetesen, az őt kezelő szakemberekkel egyetemben érthetetlenül áll a dolog előtt). Mindennapjaiban a normális életre törekszik, de hát ez természetesen gyakorlatilag lehetetlen vállalkozás a sikoltások végett.
Azonban arra maga sem számít, hogy nemcsak egy tánc erejéig kapja meg az iskola legmenőbb fiúját: egy szórakozóhelyen mikor Kaylee épp „sikítófrászt” kapna, Nash hirtelen ott terem, hogy elvigye és lenyugtassa őt. S jöjjön a slusszpoén: Nash előtt nemhogy nem ismeretlenek a sikoltók, de még többet is tud Kaylee képességéről. Minek után pedig egyre több rejtélyes eset történik a városban, ketten nekikezdenek ezek felgöngyölítésének, amiben Tod, a kaszás segítségéhez folyamodnak.
Rachel Vincent ismét megvillantja, hogy mennyire jól képes keverni az városi fantasyra jellemző elemeket. Paranormális világ, különleges képességgel felruházott karakter, nyomozás és ön- illetve családismeret, helyes és imádnivaló pasik, heves érzelmek és szerelmi háromszög – mind-mind ismertek. Utolsó lapig tartó pergő eseményekre sem kell számítani, és néhol még ki is számítható, de azért unatkozni sem fogunk, mert a vége felé beindulnak az események. Az érdeklődést fenntartja még az újdonság is, hogy a szerző az ír mitológiára alapozva építi a regényvilágot – ami rendkívül eredeti húzás Vincent részéről, hiszen aligha akad ember, akinek mond bármit is a banshee kifejezés.
Ami a karaktereket illeti, nem kell nagyítóval keresni a tipikus sablonokat: a vezető, útmutató és védelmező álompasi-szerepben Nash tetszeleg, az átlagos, gyakran nyafogó, pimasz, de azért kitartó, erős, kamikazee-hajlamú és jó barátnő, Kaylee, valamint a humorzsák posztot betöltő eszes és érzékeny Tod. Összességében pedig a Lélektolvajok a maga kategóriájában megfelel a követelményeknek, s végre nem vámpírokkal vagy farkasokkal találja magát szemben az olvasó – már ezért megértheti elolvasni, még az előforduló logikai buktatók ellenére is. Ha pedig elnyerte az olvasó tetszését a Sikoltók-sorozat első kötete, neki lehet kezdeni a folytatásnak (amelyből lesz még bőven egyébként).
