Nemrég mutattuk be Horn Gyula első, a Cölöpök címet viselő önéletrajzi kötetét, ami a kezdetektől a rendszerváltásig bezárólag mutatta be a néhai miniszterelnök pályafutását és életét. Ezúttal a szintén a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, a mai világra nagyobb hatással bíró korszakot felölelő, Azok a kilencvenes évek című folytatás kerül sorra: elöljáróban pedig annyit, hogy a világ ugyan más, de a szerző és az előző könyvben megszokott diplomatastílus ugyanaz.
Bár az összeesküvés-elméletek kedvelői nyilván vitatkoznának ezzel, a rendszerváltással lezárult egy korszak a magyar történelemben. És bár a változások nyilván nem egy pillanat alatt zajlanak le (sőt még ma is sok nyomát érezzük a korábbi időszaknak), és a személycserék is időbe telnek, ettől függetlenül a fejekben és a történelemkönyvekben is véget ért már a szocializmus – aminek pedig vége, azzal így vagy úgy, de mindenképp számot lehet vetni.
Ennek megfelelően a rendszerváltás utáni éveket még szubjektívebben lehet csak megítélni, és így több tekintetben a vélemények is sokkal megosztottabbak. Nyilván a szocializmusról alkotott nézőpontok kapcsán is nagy jelentőséggel bír, hogy valaki bal- vagy jobboldali, haszonélvező vagy áldozat, de főleg annak fényében, hogy tudjuk, mennyire jelentős mértékben szakadt ketté az ezredforduló környékén a magyar politika és ennek megfelelően a szavazótábor, a demokráciáról, és főleg a bizonyos periódusokról alkotott vélemény sajátos módon ellentmondásosabb lehet.
Épp emiatt az azért jelent valamit, ha – Horn 56-os múltja és szocializmusbeli pártkarrierje ellenére – egyre több jobboldali érzelmű embert hallok elismerően (vagy legalábbis kevésbé negatívan) beszélni arról a négy évről, amikor ő állt a kormány élén. (Valami hasonló a helyzet az akkor sokat bírált Bokros-csomaggal is, melyet utólag szintén jóval többen tartanak helyesnek, mint akkor.) Ettől még Horn Gyula nem lett kevésbé baloldali, de igazolódni látszik az, hogy a múltat, legyen bármennyire megosztó, még mindig könnyebb tisztább fejjel megítélni, mint a jelent.
Visszakanyarodva magára a könyvre, mindig érdekes arról olvasni, hogy miként láttak egyes eseményeket azok megformálói – márpedig miniszterelnökként és a Magyar Szocialista Párt elnökeként Horn Gyula a magyar politika egyik legjelentősebb alakítója volt (nem mellesleg elkötelezett européerként a nyugati nyitás élharcosaként is tevékenykedett hazánkban a rendszerváltás előtt és után egyaránt). Mindezt pedig jelentős mértékben finomítja tovább az a visszafogott diplomatastílus, melyet a nemrég elhunyt exminiszterelnöktől sokszor tapasztalhattunk korábban is.
