2025. 01. 11. szombat

Ágota
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Fiatalok Nemzetközi Napja – Budapest, 2013. augusztus 12.

Fiatalok Nemzetközi Napja – Budapest, 2013. augusztus 12.

Az ENSZ kezdeményezésére immár 14. éve augusztus 12-e a Fiatalok Nemzetközi Napja. Ez alkalomból a Fiatalok az Emberi Jogokért szervezete a Nyugati térről indulva vonult végig a Széll Kálmán térig.

A vidám demonstráció közben az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 30 pontját közérthetően tartalmazó füzeteket osztogattak az arra járóknak, hogy felhívják a közvélemény figyelmét, hogy az alapvető emberi és szabadságjogok valamennyi ember elidegeníthetetlen jogai, és ismeretük és alkalmazásuk elengedhetetlen egy jobb jövőhöz.
A generációk közötti harmónia, a párbeszéd és a fiatalok hozzájárulása az emberi méltóságért és egy békésebb világért való küzdelemhez kiemelkedően fontos a jövőnk szempontjából. A járókelők pedig aláírásukkal erősítették meg a rendezvény szervezőinek petíciójában megfogalmazott azon szándékot, hogy az Emberi jogok társadalmi szintű oktatása fontos feladat e célok eléréséhez.
További információért az emberi jogokkal kapcsolatban látogasson el a http://hu.youthforhumanrights.org oldalra.
29. Emberi Jog: Kötelességeink
„Kötelezettségünk van más emberek iránt, hogy megvédjük az ő jogaikat és szabadságukat is.”
Rigó Edit

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Örömhírt vittünk a Montághnak
Az örömhírrel együtt azt a 100 000 ft-os utalványt is, amit a III. Jótékonysági Rotary Mikulásfutásra ajánlott föl a helyi TESCO bevásárló központ. …

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés