Az urban fantasy sajátos alműfaj: a történet napjainkban modernkori díszletek között játszódik, szereplői emberek – azaz csak látszatra azok, merthogy akadnak köztük természetfeletti képességgel vagy nem emberi külsővel is rendelkező egyének is. A többféle emberi faj vagy világ egymás melletti létezése régóta örökzöld téma szórakoztató irodalmi berkekben – no meg persze biztosan mindannyiunk elmorfondírozott már ilyesmin, ha nem is minden nap, legalább egyszer az életben. Rachel Vincent Vérmacskák sorozata ebbe a kategóriába tartozik, melynek második részében, a Latrokban kezdenek összefonódni, majd gubancolódni a kétféle világ közti szálak.
Az előző részben, a Strayben (Kóborok) Faythe terveit keresztezte családja és falkája: a nőstény macskák fogyatkozása miatt házi őrizet alá vették – az más kérdés, hogy ennek betartása mit sem érdekelte a lányt. Egyik vállát a kamaszos lázadásának hevében egymásra halmozott helytelen döntései és hibái miatt kioltott életek nyomják. Míg a másikat a bizonyítási vágy: apja (aki egyben alfahím is) a falka első és egyedüli nőnemű végrehajtójává teszi meg őt, s csupán háromévnyi szolgálat után hagyhatja el a falkát.
Ennek értelmében Faythe a betolakodókat keményen ki is penderíti a falka határainak túlsó felére, miközben egyébként vígan éli mindennapjait és szerelmi viszonya is alakul Marc-kal. Ebbe az állapotba rondít bele részét egy újabb sötét, nyugtalanító ügy: ugyanis ezúttal sorozatosan kandúrokat ölnek meg, és ráadásul, mint valami véletlen egybeesés, a gyilkosságok helyszínein sorra tűnnek el emberi nők. Vajon van-e kapocs a két eset között, s nemcsak a sors furcsa fintoráról van szó? És egyáltalán, ki – vagy kik – indította el a szerencsétlen események „dominóját”?
Rachel Vincent ügyesen görgeti előre a cselekményt, ugyanis a Latrokban pár puzzle-darabkát a helyére illeszt abban a nagy kirakósban (amely vélhetőleg a hatodik kötet végére fog összeállni), amelyet a Stray-ben kezdett el a nőstény vérmacskák rejtélyes eltűnésével, megerőszakolásával és meggyilkolásával kapcsolatosan. Továbbá, Faythe karakterét is fifikásan csiszolgatja az írónő: a sokszor konokul, kamaszos daccal és öncélúan cselekvő leányzót úgy tűnik, fejbe kólintották a súlyosbodó történések (no meg persze megérezte a hatalom szagát a falkabeli hierarchiában elfoglalt pozíciója végett), s elindult a felelősségteljesebb viselkedés rögös útján. (Tényleg remek kis fogás, hiszen míg a megelőző kötetben a lázadás volt a fő motívum, addig most a felnőtté válás.) Viszont továbbra is megragad a hisztis hercegkisasszony szintjén, és csak reménykedhetünk, hogy a sorozat későbbi köteteiben ez változni fog.
Melyek egyre csak szaporodnak, hisz már Magyarországon is megjelent két regény (Pride, Prey), további kettő pedig már elérhető angolul, és aligha tévedünk abban, hogy a Könyvmolyképző Kiadó ezeket is hamarosan elhozza hazánkba. Márpedig nyilván mind kritikusi, mind olvasói szemmel egészben kell nézni a sorozatokat (amellett, hogy természetesen fontos, hogy egyenként is élvezetes művek legyenek), így a vérmacskák történetét és Faythe jellemének változását is egyben érdemes nézni. Amúgy pedig – azért az normális, ha egy macska nyávog, nem?
