2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » A horgászok támadói kimerítették a „btk-t”

A horgászok támadói kimerítették a „btk-t”

Egy óra alatt öten három bűncselekményt követtek el két horgász sérelmére.

Egy mezőcsáti horgász kért rendőri segítséget 2013. augusztus 3-án a délutáni órákban. A rendelkezésre álló adatok szerint a mezőcsáti bányatónál horgászott két helyi férfi, akikhez odalépett a 49 éves L. József, aki italt és cigarettát kért. Az erőszakos fellépés hatására és a további probléma elkerülése érdekében az egyik horgász társa autójával elvitte L. Józsefet egy közeli italkiméréshez, hogy beszerezhesse, amire szüksége van.

 

Visszafelé a megfélemlített horgász kénytelen volt átadni a volánt, majd a tóhoz érve a 20 éves K. Csaba elvette, azaz elvitte az autót, és felvett egy terhes nőt a 31 éves H. Ilonát, majd elhajtottak. Ekkor a férfi kérdőre vonta L. Józsefet, aki magyarázkodásként pénzt követelt, illetve bántalmazni kezdte. A támadó segítségére volt élettársa is a 43 éves L. Mária.

 

A pácba került horgász ekkor menekülőre fogta és a közelben pecázó társától kért segítséget, aki azonnal értesítette a rendőrséget. Időközben a két mezőcsáti férfi a közelben megtalálta az autót, amin sérülések nyomai voltak, szemmel láthatóan a jármű felborulhatott. Az autó tulajdonosa kérdőre vonta az ott lévőket, akik közül H. Ilona, és L. Mária bántalmazták őt. A férfi elmenekült, de utána szaladt a 19 éves B. Gergő, aki megzsarolta a horgászt. Azt mondta az autó tulajdonosának, ha nem ad neki pénzt, a rendőröknek azt fogja állítani, társa azért ment el a kocsijával, mert H. Ilonával, a terhes nővel szexuális kapcsolatot akart létesíteni. A tettesek ekkor sem láttak pénzt, ezért a férfi újabb pofont kapott.

 

A rövid idő alatt lejátszódó eseménysorozat végére a rendőrök tettek pontot, egyben felkutatták a helyszínről távozó K. Csabát is, aki beismerő vallomást tett a jármű elviteléről.

 

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság K. Csabával szemben jármű önkényes elvétele bűntett, B. Gergővel szemben zsarolás bűntett kísérlete, illetve H. Ilonával szemben garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A sértettek magánindítványt tettek könnyű testi sértés miatt is. A rendőrség rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a bűnügyi őrizetbe vett L. Józseffel és L. Máriával szemben, és előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk bírósági elrendelésére.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp