Sophie Kinsella írónő az úgynevezett chick lit műfajban tevékenykedik szorgosan: műveiben a modernkori nőiség kérdését közelíti meg könnyed, humoros hangvétellel, s a középpontban a romantikán kívül a család és az emberi kapcsolatok is fontos szerepet kapnak. Itthon a Boltkóros-sorozattal robbant be igazán a köztudatba, s bár a vásárlásmániás Becky Bloomwood kalandjai véget értek, Kinsella történeteitől szerencsére nem kellett búcsút venni: Mézeshetek című legújabb regényében megmutatja, hogy a romantika nem csak a különlegesnek tartott, csúcson lévő emberek privilégiuma.
A történet szerint a harmincas éveiben járó Lottie-val megesik, ami bármelyik nővel előfordulhat az életben: a puccos éttermi ebéd díszletei között nem éppen az általa vágyott jelenet játszódik le, ugyanis Richard külföldre, nem pedig az oltár elé vezetné barátnőjét, akiben világ omlik össze benne (Lottie naivitás-faktorának magas fokát tekintve, ez teljességgel érthető reakció részéről). Na de nem kell hősnőnket félteni: a nagy semmiből érkezve, svájci óramű-pontossággal rendelkező megmentőként toppan be újra életébe a régi szerelme, Ben.
A férfi korábban Lottie gyűrűsujjára gyakorlatilag már előfoglalást tett, ugyanis közösen fogadalmat kötöttek, miszerint összeházasodnak, ha harmincéves korukban mindketten szinglik. Így meg is célozzák megismerkedésük helyszínét, az Ikonos nevű csodálatos görög szigetet, ahol terveik szerint megesküdésüket követően nászútjukat is eltöltik. Közben pedig mit sem sejtenek a családjuk és barátaik mesterkedéséről, akik minden erejükkel azon vannak, hogy kerékbe törjék a szerintük mindkettejük fejére csak bajt hozó frigyet.
A Mézeshetek egy igazán könnyed, nyárra való olvasmány. Kinsella hozza a tőle megszokott humoros stílust. A két szálon futó cselekmény élvezhető, fordulatokban sincs hiány (igaz, helyenként kiszámítható), és a nyakatekert megoldások szórakoztatóvá teszik azt. Ráadásul, az eseményekre nemcsak Lottie, hanem nővére szemszögéből is rálátást nyerünk, teljesebb képet kapva ezáltal. A múltban házassági tett fogadalom ötlete pedig hűs, üdítő limonádéként hat a romantikus témájú könyvek között. Mindez azonban ne tévesszen meg senkit, mert a felszín mögött tartalom is rejlik: a teljesen hétköznapi, emberi, s éppen ezért szerethető figurák problémáival a szerző mondanivalóval is szolgál, a kapcsolatok, a közös múlt és emlékek, a házasság és a válás kérdéskörét érintve. Mindemellett pedig érdekes látni, hogy az „cselszövők” milyen indíttatástól vezérelve ellenzik Lottie és Ben „akcióját”.
Összességében, az írónő korrekt, kellemes kikapcsolódással tud szolgálni ezzel a Mézeshetekkel, mely korosztálytól függetlenül bárkinek ajánlott: hajadonoknak az esküvőről és nászútról való réveteg álmodozáshoz, míg a bekötött fejű hölgyeknek pedig a szívet melengető nosztalgiázáshoz. Olvasása a pillecukorhoz hasonlatos élményt, érzetet kelt: puha, lágy, fokozatos olvadás, nem intenzív, de gyengéd íz. Az ilyen olvasmányokra vágyó lányok és hölgyek tehát nyugodtan átadhatják magukat ennek a habkönnyű élvezetnek, mert az úttal nem a kilók, hanem a boldogsághormonok fognak gyarapodni.
