Kisvárosi idill, kiteregetett szennyessel
A Harry Potter széria révén J. K. Rowling kétségtelenül beírta már a nevét az irodalmi siker nagykönyvébe – hozzáteszem, nem érdemtelenül, hiszen a varázslónövendékekről szóló sorozat egyike a korszakformáló regényeknek, melyeken egy generáció nőtt fel, ráadásul nem kevés vitát generált (melyek valós-vélt alapjainak részletezésétől most eltekintenék), és még biztosan elő fogják venni a jövőben is párszor. Mindezeket egybevetve, joggal támasztottak komoly elvárást az írónő felé az Átmeneti üresedés címet viselő új könyvével kapcsolatban, mellyel az ifjúsági regény skatulyájából kívánt kitörni. Nos, „szárnypróbálgatása” nem bizonyult sikertelennek: Rowling bebizonyította, hogy a felnőtteknek is tud írni.
Aki HP-jellegű történetre számít, az rossz ajtón – akarom mondani, könyvborítón – kopogtat. Pont az ellenkezőjét kapja az olvasó: a cselekmény nem komplikált, a regény világa emberi, mentes mindenféle hókuszpókusztól és természetfelettitől. A történet egy hangulatában „lilaakácos” benyomást keltő, idilli kisvárosban Pagfordban játszódik. Az angol település a maga megtestesült tökéletességével azonban csak ideig-óráig képes elfedni a háttérben meghúzódó tökéletlenséget, s már csak az olaj hiányzik a tűzre. A történet szerint nem is kell rá sokat várni: a középkorú, kedvelt Barry Fairbrother halála alapjaiban rázza meg a városka lakóit, ami további események kiváltó okául és katalizátoraként szolgál. Vajon mihez kezdenek a mindenki által ismert Barry személyének hiánya okozta űrrel?
A tisztviselő halála után megindul a hatalmi harc az önkormányzati pozíciójáért. A választásokig a makulátlannak látszó kisváros mindennapjai intrikával, csalással, cselszövéssel mocskolódnak be (merthogy a hatalomért folytatott küzdelemben mindent be szabad vetni, és semmi sem szent), miközben kiteregetődnek a szennyesek, és felszínre kerülnek a lakók között mindig is meghúzódó ellentétek: gazdagok-szegények, tinédzserek-szülők, tanárok-diákok és feleségek-férjek csapnak össze.
Az Átmeneti üresedésről számos vélemény kering már a világhálón: vannak, akik szerint unalmas, míg mások ódákat zengnek róla. Nos, mindkét tábornak igaza lehet, ugyanis a cselekmény pörgését tekintve egyértelműen nem éri el a varázslós fantasyk izgalmi faktorát, de ez nem is csoda, és fejezzük is be az összehasonlítást. Az írónő ugyanis ezúttal inkább új, a szó eredeti értelmében is vett szépirodalmi vizekre evezett: a történések helyett a jellemábrázolásra építette regényét. Emiatt a fő feladata az elgondolkodtatás, és ezt kellően jól el is látja: görbécske tükröt tart olyan problémák elé, amelyek fölött hajlamosak vagyunk szemet hunyni, vagy elfordítani fejünket.
A regény szinte csöpög a fertőtől, az emberi gonoszságtól és rosszindulattól – de ezek a mikro- vagy középszintű jelenségek a való életben is megtalálhatóak. Ezen felül a szerző egyrészt elég sok szereplőt vonultat fel, ami megnehezítheti a történet követését, vagy akár a karakterekkel való azonosulást is; másrészt olyannyira széles társadalmi bázist fed le, hogy felmerülhet: talán a kelleténél több problémát próbált belesűríteni a nem éppen rövidke kötetbe (de legalább elég hely van a kibontakozásra). Viszont ez mégsem hátrány, hisz a szerző ez esetben sem mellőzte az olvasmányos írói stílust.
Ajánlott esélyt adni a regénynek, kár lenne kihagyni ezt az embertelennek tűnő, de végső soron nagyon is emberi történetet. Érdemes megismerni Rowlingot és írói tehetségét a Harry Potterek után vagy mellett egy másik oldalról is – főleg annak fényében, hogy az Átmeneti üresedés azért eléggé más célközönséget szólít meg. Így, ha valaki roxforti varázslókat nem is kedvelte meg, ezúttal egyenlő esélyekkel (sőt…) indulhat.
