2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Roger Waters és az SOS Gyermekfaluból érkező gyermekkórus
19599-fal4_rm

Roger Waters és az SOS Gyermekfaluból érkező gyermekkórus

Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa tizenöt pártfogoltja léphet majd színpadra a Puskás Ferenc Stadionban, énekelhet a Falban, együtt Roger Waters-szel és zenekarával augusztus 25-én, Budapesten. A gyermekeknek szerető otthont biztosító alapítvány, most a koncert segítségével is megmutathatja magát, és a világ legnagyobb szabású produkciójában ünnepelheti azt, hogy már harminc éve együtt törnek át a közöny falán az egyenlő esélyekért és bánásmódért.

Aki figyelemmel kísérte Roger Waters pályafutását és életét, tudja, hogy a Pink Floyd zenei géniusza mindig rendkívül érzékenyen követte a világ eseményeit, nem csupán politikai, de szociális területen is. Mindig felemelte szavát a hatalom gépezete által elnyomott, hátrányos helyzetbe került emberekért, mind dalaiban, alkotásaiban; mind magánemberként. Nem volt ez másként akkor sem, amikor 2010-11-ben, a Fal harmincéves jubileumi előadását mutatta be a világ számos nagy arénájában, és most sem, amikor a világ legnagyobb szabású produkciójával, a Fal lenyűgöző stadion verziójával indul útnak. A mű egyik legnagyobb slágere a legendás Another Brick In The Wall című dal, amelynek egy részét eredetileg is gyerekek énekelték.

Ahogy két évvel ezelőtt, úgy a mostani turnén is, Roger Waters minden városban helyi gyermekeket keresett a feladatra, mindezt kiegészítve egy adománnyal a gyermekeket segítő alapítvány részére. Olyan hátrányos helyzetű gyerekeket, és őket segítő szervezeteket keresett, akik főként a gyermekek elkallódását akadályozzák meg, akik nem nyugodnak bele a sok ember számára megváltoztathatatlannak tűnő sorsokba, akiknek célkitűzésük, hogy akár falakat áttörve érjék el a lehetetlent, s az egyenlő bánásmódot.

Minden helyszínen hosszas keresés előzte meg a döntést. 2013. augusztus 25-én Budapesten az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa tizenöt pártfogoltja léphet majd  színpadra a Puskás Ferenc Stadionban, énekelhet a Falban, együtt Roger Waters-szel és zenekarával. A kiválasztott gyerekek az előadás napján délután együtt próbálnak majd Roger Watersszel és zenekarával; az énekes előre jelezte, hogy szeretne velük külön is megismerkedni, közös fotókat készíteni az esemény emlékére. Este pedig mindenki láthatja a stadionban a gyerekek több hétig gyakorolt előadását, a legendás Fal produkció részeként.

A fájdalommal teli gyermeksorsok sokszor megfordíthatók. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha vannak, akik adományaikkal is a gyerekek ügye mellé állnak. Roger Waters is, mint mindenki, aki az alapítványt támogatja, nemes célt segít sikerre vinni. Együtt képesek vagyunk rá, hogy sok-sok gyereknek visszaadjuk a szerető otthon biztonságát – és egy kicsit jobbá tegyük a világot, amelyben mindnyájan élünk.


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés