Megjelent Hollós János Bevezetés a kommunikációelméletbe című könyvének második kiadása a TINTA Könyvkiadónál az Ékesszólás Kiskönyvtára sorozatban. Ebből az alkalomból Cserháthalápy Ferenc, a kiadó külső munkatársa kérdezte a szerzőt.
Cserháthalápy Ferenc: Mikor és hol jelent meg a könyv első kiadása?
Hollós János: A Magyar Rádióban 2004-ben Hírek a kommunikációban címmel jelent meg egy könyvem, amely a mostani kiadás előzményének tekinthető. Nem nevezném a két könyvet első és második kiadásnak, mert majd 10 év alatt rengeteg újdonsággal bővült a kommunikációelmélet is és ezzel párhuzamosan a mondanivaló is. Ez most egy olyan területe a világnak, ahol szuperszonikus a fejlődés. Ezt úgy nevezzük, folyamatosan csökken a felezési idő, vagyis az az időintervallum, amely alatt megkétszereződik az emberiség tudása.
Cs. F.: Hogy talált rá a TINTA Könyvkiadóra a könyv kéziratával?
H. J.: A TINTA Könyvkiadóval, ha lehet így fogalmazni, egymásra találtunk. Sok könyvkiadót megkerestem, és nem fogadtak örömmel. Mint megtanultam, 500 oldal alatti könyvekkel nem szívesen foglalkozik manapság senki, bármi is a tartalom. Nem éri meg, nem üzlet. 100 oldalas könyvért csak 1000–1500 forintot lehet kérni, 500 oldalas könyvért pedig minimum 3000 forintot. Mindkettővel ugyanannyi a munka, csak a vastagabb könyvön dupla a haszon. Szegény Freud „A halálösztön és az életösztönök” című műve, amely mindössze 60 oldal, ma nem kerülne a piacra, pedig annak idején megrengette a világot. A TINTA Könyvkiadó Ékesszólás Kiskönyvtára sorozatában viszont kis gyöngyszemek vannak. Itt nyilván nem az eget rengető anyagi haszon a lényeg, sokkal inkább a tartalom. Külön öröm és büszkeség számomra, hogy olyan sorozatban jelenik meg a könyvem, amelyben Grétsy László és Wacha Imre tanár úr is publikált.
Cs. F.: Mióta foglalkozik a kommunikáció elméleti hátterével?
H. J.: Gyakorlatilag a rendszerváltás óta. Kevesen emlékeznek már, hogy 1990 előtt nem volt egyetemi szintű újságíróképzés. Úgy lehetett valaki zsurnaliszta, hogy szerzett egy akármilyen diplomát, majd elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) tanfolyamát. Én például eredetileg villamosmérnök vagyok. Aztán a rendszerváltás után tucatjával indultak a kommunikációs szakok, és hiány volt oktatókban. A szervezők rendszerint azt gondolták a kommunikációelméletről, hogy az valami sajtós téma, így kértek fel tanítani, sok-sok kollégámmal együtt. Egy kicsit tudtam is erről az elméletről, hiszen Popper Péter a MÚOSZ iskolában az alapokat megtanította, de persze rengeteget kellett tanulnom nekem is az évek során.
Cs. F.: Mikor kapták fel a kommunikáció szót?
H. J.: Magyarországon 1995 és 1996 között volt a nagy robbanás. A vállalkozások száma drámaian megugrott, miközben a piac lassan telítődött. Jöttek a „csodadoktorok”, az üzleti tanácsadók, akik a kommunikációt mint varázsszert árulták. Ezzel lehet meggazdagodni, mondták. Sokan közülük meg is gazdagodtak.
Cs. F.: Mostanában mik a kommunikációkutatás új eredményei?
H. J.: A kommunikációelmélet az emberiség fejlődésének legfontosabb állomásairól külön is megemlékezik. Kommunikációs szinteknek nevezzük ezeket a forradalmi pillanatokat. Beszéd, írás, könyvnyomtatás, távközlés, informatika. Minden egyes szint megjelenése új minőséget hozott az emberiség életébe. Ha valaki megfigyeli, az egyes szintek megjelenése között egyre rövidebb idő telik el. Azt tudjuk tehát mondani, hogy míg a XX. század az ipari és technológiai forradalmak évszázada volt, a XXI. század minden bizonnyal a kommunikációs forradalmak évszázada lesz. Ha egy nép vagy egy egyén nem sajátít el egy új kommunikációs szintet, menthetetlenül lemarad.
Cs. F.: Mennyire fontos a saját mindennapjainkban a jó kommunikáció?
H. J.: A kommunikációelmélet egyik legfontosabb axiómája, hogy nem kommunikálni nem lehet. Ha valaki rosszul kommunikál, az is kommunikáció. A környezet pedig azonnal reagál. Vállalatvezetők körében végeztek nemrégen egy felmérést, hogy mi alapján választják meg munkatársaikat. A menedzserek a kiválasztási szempontok közül az első helyre tették a kommunikációt. Hát ennyire fontos, a létünk függ tőle, az egzisztenciánk.
Cs. F.: A könyv alcíme: A hír értéke. Nem szoktunk arra gondolni, hogy a hírnek van értéke. Melyik hír értékes és fontos?
H. J.: A hír értéke 5 szemponttól függ. Hány embert érint? Milyen mélyen? (Nem mindegy, hogy AIDS-járvány van, vagy influenzajárvány.) Hierarchia. (Sztárokkal, vezetőkkel történő eseményeknek nagyobb a hírértéke.) Kuriozitás. (Nem az a hír, ha a kutya harapja meg a postást, hanem ha a postás a kutyát.) Idő. (Nincs öregebb a tegnapi hírnél.) A világ minden táján a szerkesztőségekben ezen szempontokat mérlegelik, amikor összeállítanak egy híradást. Ez határozza meg a hírsorrendet. A közönség pedig eszerint gondolkodik. Nagyobb jelentőséget tulajdonít az első hírnek, mint az utolsónak.
Cs. F.: Napjainkban, mintha a mindenre megoldást nyújtó csodaszer lenne a kommunikáció szó. Mintha nem is a tevékenységünk lenne fontos, hanem az, hogy hogyan kommunikáljuk azt. Nem ellentmondás ez?
H. J.: Ez pontosan így van. Az egykori megváltoztathatatlannak hitt szabályokat felülírja a kommunikáció. Én még úgy tanultam, hogy a piac mindenható. A rossz termékek megbuknak a piacon, a jók pedig elnyerik méltó jutalmukat. Ma ennek épp a fordítottját látjuk. Ha Pravdába csomagolom a Milka csokit és Milka papírba az ehetetlent, akkor az emberek a Milka papírba csomagolt borzalmat vásárolják majd meg. A rossz minőségű keleti tömegáruk tönkreteszik a hagyományos ipar fellegvárait. A gyümölcsökből hiányoznak az éltető, esszenciális alapanyagok, mert minden fejlesztés abba az irányba ment, hogy a gyümölcs szépen csillogjon a pulton, tartós és szállítható legyen, a tápanyagokat pedig majd külön megvesszük tabletta formájában. Ez nem ellentmondás, ez a valóság. A tömeggyártással, a tömegtermeléssel leértékelődött mindaz, amiben a XX. század embere hitt. Fogalmazhatunk úgy is, a globalizációval új ember született.
Cs. F.: A könyv egyik ábrája, bemutatja, hogy tárgyalópartnereinket milyen alakú asztalhoz és milyen elrendezésben ültethetjük le. Ez is befolyásolja a beszélgetés eredményességét?
H. J.: Igen, ez ráadásul még mérhető is. Sarokszögben ülő emberek egymással hatszor többet beszélgetnek, mint a szemben ülők, és kétszer többet, mint az egymás mellett ülők. Ha valakit meg akarok győzni, egyáltalán nem mindegy, milyen módon ülök le vele tárgyalni. Sőt, egy csinos hölgy bevetése egy tárgyaláson is nagyban befolyásolhatja az eredményességet. A kinézet is kommunikáció.
Cs. F.: Ön oktatja is a könyv témáját. Hogy látja, a diákok mennyire érdeklődnek a kommunikáció tantárgy iránt?
H. J.: Ma már az oktatásban is a legfontosabb a haszonelvűség. A diákok többsége azt a mintát követi, hogy minél kevesebb energiával, minél hamarabb papírt szerezni. Gyakorlatilag ők inspiráltak a könyv megírására. Azt kérték, hogy röviden foglaljam össze mindazt, amit tudniuk kell e tárgykörben, és amivel sikeres vizsgát tehetnek. Mivel évtizedekig hírszerkesztő voltam, nem okozott gondot a tömörség, a lényegre koncentrálás. Sok szerkesztőségben lóg a falon az a Voltaire-nek tulajdonított mondat, miszerint aki tíz mondatban mondja el, amit ötben el lehet, egyéb gazságra is képes… Remélem, ilyen értelemben ez egy gazságmentes könyv.
Cs. F.: Talán lehetetlen is megadni a választ, de mik a jó és eredményes kommunikáció ismérvei?
H. J.: A sikeresség és az eredményes kommunikáció között egyenes arányosság van. A társadalmi hierarchia és a kommunikációs szintek elsajátítása között rendkívül szoros a kapcsolat. Ha valaki nem tanul meg beszélni, akkor a társadalmi ranglétra legalján, gyakorlatilag hátrányos helyzetűként vegetál. Ha valaki nem tanul meg írni-olvasni, analfabétaként maximum segédmunkás lehet. Ha valaki nem ismeri meg a távközlés és az informatika vívmányait, akkor nem lesz belőle vezető sehol. Az új kihívás inkább az, hogy nem ülhet senki a babérjain. Az élethosszig tartó tanulás ma a legfontosabb parancsa a modern társadalmaknak. Ha valaki erről megfeledkezik, akkor saját gyermekeivel, unokáival nem fog tudni kommunikálni egy rövid időt követően, és a társadalmi ranglétrán is gyorsan lecsúszik.
Cs. F.: Köszönöm a beszélgetést!
