A politikai thriller és krimi műfaj egyik (ha nem a…) legnépszerűbb szerzője az amerikai Tom Clancy, aki immár évtizedek óta uralkodik sikerrel. Még a Jack Ryan sorozattal robbant be a köztudatba (Vadászat a Vörös Októberre, A rettegés arénája, Elnöki játszma, stb.), és bár számos kitérőt is tett (pl. A sejt), az utóbbi években ismét visszatért Ryanhez. Persze az évek nem múlnak nyomtalanul, így ezúttal már az elemzőből elnökké vált „öreg” Jack helyett Jack Ryan Juniorral, a fiával találkozhatunk – aki persze még az apjánál is kalandvágyóbb és tehetségesebb.
Tom Clancy művei mind a mai napig rendre a New York Times bestsellerlistájának éllovasai – ám ami még objektívebben méri a regényei értékét és népszerűségét: az Egyesült Államokon kívül is rendkívül közkedvelt írónak számít. Számos regényéből nagy sikerű film készült, Jack Ryan szerepében olyan színészekkel, mint Alec Baldwin, Ben Affleck vagy épp a karaktert legtöbbször megformáló Harrison Ford.
Az élve vagy halva című mű talán még a több Clancy-regénynél is drámaibb hatású. Történetében ugyanis még egy átlagos Ryan-regénynél is több, a légkört „mérgező” nemzetközi cselszövésre, katonai akciókra találunk utalást – az emberiség jól érezhetően halad a káosz felé. A világ különböző pontján fellelhető terroristák, diktátorok, drogbárók elleni harc alappillére a még Ryan elnök által titokban létrehozott önfinanszírozó, befolyásolhatatlan szervezet, a Kampusz, melynek egyetlen célja, hogy felkutassa és likvidálja a fentebb említett célpontokat, pártfogóikkal együtt, bármikor, bárhol, következmények nélkül.
Nem meglepő módon, miután korábban „véletlenül” felfedezte a szervezet létét, ifjabb Jack Ryan a Kampusz oszlopos tagja. Legújabb és legfélelmetesebb célpontjuk az Emírként ismert szadista gyilkos, aki minden eddiginél borzalmasabb merényletre készül az Amerikai Egyesült Államok ellen. Clancy ismét immár sokadjára játssza ki tehát az „arabterrorista vs. USA” kártyát – és bár az alaphelyzet már talán kissé elcsépelt, a történet, és főleg maga a regény még működik.
Ez persze elsősorban magának Tom Clancynek, és a még mindig nyerő stílusának köszönhető. Az amerikai értelemben véve erősen jobboldali szerző érezhetően hadseregpárti, de ő legalább, sokakkal ellentétben, minden katonai szakkifejezést pontosan használ és ért. Karakterei érthetőek és racionálisak (jó, a főszereplő kevésbé – de a forrófejűség mondjuk ráfogható a fiatal életkorra) – mindent egybevetve tehát immár sokadik regénye ért el erősen pozitív hatást nálam.
DicsukD
