A szó legjobb értelmében sablonos krimiknek az elsődleges funkciója egyértelműen a szórakoztatás – egy krimi lehet úgy is minőségi, és célját teljesítő, hogy a cselekmény építőköveit vagy már sokszor láttuk, vagy pedig a valóságtól kissé elrugaszkodottak. David Baldacci, A hatodik című regényére mindkettő igaz – és az is, hogy a jól használt klisék ellenére (sőt inkább azok miatt) szórakoztató és izgalmas is.
A klasszikusokra visszatekintve Agatha Christie, a kortársak közül pedig az amerikai Lee Child vagy a norvég Jo Nesbo annak a mesterei, hogy hogy lehet izgalmasan megírni egy egyébként teljesen hétköznapi történetet. Sok más kortárs szerző viszont, néha szinte az összeesküvés-elméletek határait súrolva, a cselekményeiket a nagypolitika színpadára helyezik, titkosszolgálati konfliktusokkal, korrupt udvaroncokkal, veszélyben lévő amerikai elnökökkel, és még sorolhatnánk a sokszor visszatérő, ismerős elemeket.
Ezzel nincsen semmi baj, sőt számos izgalmas regényt olvastam már, amely ilyen környezetben játszódik – gondoljunk csak Tom Clancy korai műveire, vagy akár a jelen cikkben vizsgált regény írójára, David Baldaccira. Mindketten, ugyan teljesen más nézőpontból, de hatásosan (és nem hatásvadászóan) tudták alkalmazni az ilyen alaphelyzeteket és cselekményeket.
Van azonban ezekkel a sorozatokkal egy komoly bökkenő, mégpedig az, hogy ha a szerző már az első két könyvben is a világot vagy az elnököt menteti meg főhősével, akkor a további folytatásokban egyszerűen nem lehet lejjebb adni a mércét, ugyanis elég demoralizálóan hatna egy titkosszolgálati küldetés után mondjuk a sarki zöldséges meggyilkolásában nyomozni (Christie Poirot-ja kivétel, de ott maga a stílus is más). David Baldacci krimijei ugyan csak minimálisan függnek össze – a részek maradéktalanul élvezhetők az előzőek ismerete nélkül is, és néhány, a főszereplők múltjára történő utaláson kívül szinte semmi jelentőségük nincs a korábbi műveknek –, azért érezhető, hogy a szerző minden újabb könyvnél még magasabbra szeretné rakni a lécet.
És bár megítélésem szerint ez például Az elnök családja című regénye esetében nem annyira sikerült neki, legújabb magyarul megjelent műve, A hatodik minden ilyen hibát elkerül – mégpedig úgy, hogy ezúttal nem rögtön egy bődületesen nagy volumenű ügy kellős közepéből indulunk, hanem a feltárandó rejtély az oldalszám növekedésével arányosan változik.
A már visszatérő, titkosszolgálati múlttal rendelkező magánnyomozó-páros, Sean King és Michelle Maxwell ezúttal „hétköznap(nak tűnő…)” sorozatgyilkosság elkövetőjét védő ügyvéd felkérésére kezdenek el kutakodni. Végül így is kissé magasra törnek a szálak, de ez egy modern kriminél nemhogy belefér, hanem elvárás is. Összességében tehát A hatodik jól hozza azt, amit várni lehetett tőle, egy kellemesen szórakoztató, nyaraláshoz-utazáshoz való izgalmas krimi. Vízpart mellé ideális.
DicsukD
