Chris Ryan Oszáma című regénye kapcsán nincs mitől tartani: nem száraz dokumentumkönyv egy terroristavezér haláláról, hanem egy, a történteket eléggé továbbgondoló, a 21. századi „robotkatonáknak” személyiséget adó, kellően izgalmas, nagy volumenű krimi, mely az összeesküvés-elméletek kedvelői, valamint a műfaj mellett szórakoztató lehet a könnyed nyári kikapcsolódásra vágyó olvasók tömegeinek számára is.
Bár a cím a hírhedt terroristavezért nevét viseli, ezúttal nem jut neki a főszerep – ugyanis a cselekmény lényege már magával Oszama bin Laden halálával kezdődik. Amelyről már tud a világ, és tud róla hősünk, Joe Mansfield, a brit SAS tagja is, aki ott volt a pakisztáni háznál, ahol végeztek vele. Jó helyen volt jókor. Vagy inkább rossz helyen rosszkor?
Mert valakik ezt követően Joe halálát akarják, akinek emiatt darabokra hasad a világa. Ráadásul a titokzatos, kegyetlen ellenség pusztító terrorcsapást tervez az Atlanti-óceán mindkét oldalán, és Joe csak akkor mentheti meg a helyzetet, na és persze a saját életét, ha kideríti, mi történt Bin Laden erődtelkén az amerikai rajtaütés éjjelén. Csakhogy egy láthatatlan, fenyegető hatalom semmitől sem riad vissza, hogy eltüntesse a saját nyomait, nehogy valaki rábukkanjon az igazságra…
Ez így valóban elég baljóslatúan hangzik – és mint látható, a regény kellemes olvasmány lehet minden összeesküvéselmélet-kedvelőnek. Bár tény, hogy azok legkedveltebb célpontja maga az amerikai kormány, itt pedig egy még titokzatosabb árnyék kerül fókuszba, ettől még ugyanúgy igazak az alapbeállítások. Titkos szervezet. rejtett motivációk, gátlástalan törvényszegések – mindezek garantáltan felmerülnek minden nagy horderejű esemény kapcsán.
Chris Ryan pedig remekül él ezekkel az eszközökkel – annál is inkább, mert egy nagy port kavaró eseménysorozat mögé jól gondolt egy alternatív (?) valóságot, mely a további, immár kevesebb valóságalappal bíró, fikciós történések motorjaként szolgál. (Nelson DeMille egy regényében mondjuk még ennél is továbbment, amikor két valós eseményt kötött össze egy amúgy meglehetősen sántító cselekménysorozattal – az Éjszakai zuhanás címre hallgató regény nem is túl jó).
Az Oszama azonban az. Ha valaki túl szkeptikus is az ilyen jellegű teóriákkal kapcsolatban, még akkor is élvezetes és izgalmas olvasmány a regény. Egy kis képzelőerő és egy kis tolerancia (az alkotói szabadsággal) pedig igazán nem árt meg senkinek.
