2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Jobbik: Útvesztőben az útravaló
royal_magazin_PNG

Jobbik: Útvesztőben az útravaló

A miskolci Jobbik szerint „olyan jól sikerült az oktatás átszervezése”, hogy a kormány az útravaló ösztöndíj leadási határidejét a nyári szünet közepére írta ki. Lehet, hogy az a cél, hogy senki se pályázzon?

Ezt kérdezte Pakusza Zoltán jobbikos önkormányzati képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Mint mondta, az „útravaló ösztöndíj program” „út az érettségihez” pályázatát a Nemzeti Erőforrás Minisztérium június 21-én írta ki, leadási határidőnek pedig július 30-át jelölte meg. „Aki járt iskolába, tudja, hogy ez a nyári szünet közepe” jelezte a politikus.

Hozzátette, a pedagógusok július első hetétől szabadságra mennek, előtte pedig az érettségi, a szakmai és osztályozó vizsgák foglalják le őket, ráadásul a kilencedik évfolyamra jelentkezők csak most iratkoznak be az intézményekbe. Hangsúlyozta, jegyzői és nemzetiségi önkormányzati igazolás is kell a pályázatokhoz, aminek a beszerzése nyár közepén szintén nehézkes.

Pakusza szerint az oktatás olyanok kezébe került, akik láthatóan nem értenek hozzá, illetve vannak, akik szerint a minisztérium nem akarja kifizetni az ösztöndíjakat, ezért lehetetleníti el a pályázatok beadását. „Akármelyik verzió is az igaz, látható, hogy a Fidesz ismét lehetetlen helyzetbe hoz Miskolcon és környékén nagyon sok diákot, szülőt és tanárt” – zárta gondolatait a jobbikos politikus.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!