2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » A Jókai Színház a VOLT-on
19369-voltsznhz_rm

A Jókai Színház a VOLT-on

Nem első alkalom, hogy a Békéscsabai Jókai Színház legsikeresebb előadásával nyílik meg egy több tízezres vagy akár százezres tömeget megmozgató nyári fesztivál Magyarországon.

Három évvel ezelőtt Budapesten a Városligetben, a Magyar Vágta szomszédságában felállított cirkuszsátorban (Porondszínház) a Circus Hungaricus és a Csínom Palkó etno-operettel, majd ugyanezekkel az előadásokkal a kapolcsi Művészetek Völgye fesztiválon is szerepeltek. Tavaly a SZIGET Fesztiválon vert sátrat a Jókai Színház, hogy a nulladik napon bemutassa a „szigetelő  fiataloknak” a La Mancha lovagja című musicalt. Ezen a nyáron pedig a soproni VOLT Fesztiválon az ExperiDance Táncegyüttessel közös Frank Sinatra – A HANG című musical-show volt a nyitóműsor.

– Nem csak a Jókai Színháznak, hanem tulajdonosának, Békéscsaba városának is megmutatkozási lehetőségek ezek – mondta Fekete Péter színházigazgató, majd hozzátette, hogy a Porondszínház hozzásegíti Békéscsabát ahhoz, hogy az ország jelentősebb – több tízezer főt megmozgató – fesztiváljai kapcsán Békéscsaba színházának sikerprodukcióiról beszéljenek a fiatalok. – És ha beszélnek rólunk, akkor meg is ismernek bennünket, majd el is látogatnak Békéscsabára, hogy itt nézzék meg előadásainkat, és részt vegyenek a békéscsabai fesztiválokon is – tette hozzá Fekete Péter.

A Jókai Színház cirkuszsátra az előadás után is a VOLT-on marad, és a Magyar Teátrumi Társaság színháza: a Magyar Teátrum Nonprofit Kft. szervezésében folytatódnak a programok. Délelőttönként Teátrumi Mocorgó néven gazdag játszóházzal várnak kicsiket és nagyobbakat. Délutánonként lesz tánctanítás, sakk szimultán. Az esti órákban pedig a zenés, táncos előadásoké lesz a főszerep. A társaság tagszínházai közül a Jókai Színházon és a ExperiDance Tánctársulaton kívül fellép az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozata: a GG Tánc Eger. Vendégként szerepel a TÁP Színház és a MaNNa Produkció. A VOLT Színház programja az EMMI és az NKA támogatásával valósul meg.


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!