2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Tavares-jelentés – Együtt-PM: egész Európa kihátrált a kormány mögül
royal_magazin_PNG

Tavares-jelentés – Együtt-PM: egész Európa kihátrált a kormány mögül

 Budapest, 2013. július 3., szerda (MTI) – Az Együtt-PM szövetség szerint a Tavares-jelentés ilyen nagyarányú megszavazása egyértelműen jelzi, hogy immár egész Európa – beleértve a Fidesz saját pártcsaládját, az Európai Néppártot is – kihátrált az Orbán-kormány mögül – mondta Szabó Tímea az MTI-nek szerdán annak kapcsán, hogy az Európai Parlament (EP) plenáris ülése 370 igen, 249 nem és 82 tartózkodás mellett elfogadta a Tavares-jelentést.  A jelentés fő megállapítása az, hogy a magyarországi jogi változások rendszerszintűek voltak, és eltávolodtak az unió szerződésének kettes cikkében foglalt alapértékektől, és ha ez a trend nem változik „időben és megfelelő módon”, akkor az annak kockázatához vezethet, hogy Magyarországon sérülhetnek az alapértékek. Az immár az EP hivatalos álláspontjának tekinthető jelentés több ajánlást megfogalmaz mind az uniós intézmények, mind Magyarország számára.
    A Párbeszéd Magyarországért társelnöke úgy fogalmazott: az Európa Tanács és az Európai Bizottság után az Európai Parlament is kinyilvánította, hogy a magyar kormány politikája drasztikusan eltér az európai alapértékektől.
    Az Együtt-PM egyetért a jelentésben foglaltakkal, amit megalapozottnak tartanak – közölte a független képviselő, hozzátéve: sajnálják, hogy a kormány „egy ilyen szégyenteljes helyzetbe navigálta bele Magyarországot”. A jelentés elfogadása az ellenzéki szövetség szerint egyértelműen jelzi azt is, hogy a „szabadságharcos, hazug retorika” megbukott. Szabó Tímea felszólította a kabinetet, hogy sürgősen hozzon olyan intézkedéseket, amelyek „visszaterelik Magyarországot abba a közegbe, ahová tartozik, az Európai Unióba”.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés