2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Ölni vagy öl(et)ve lenni
19347

Ölni vagy öl(et)ve lenni

Brent Weeks nevét a New York Times bestseller könyvlistájára az Éjangyal-trilógiának köszönhetően került fel, s azóta pedig belekezdett a négykötetesre tervezett Fényhozó-sorozatba (melynek első részéről már korábban írtunk). Az első kötet, Az árnyak útján a fantasyhez mint műfajhoz, azaz annak egyik tipikus ágához híven a titokzatos középkorban játszódik, ahol a háborúkba, a királyi udvarok intrikájába és az uralkodói politikába misztikum is vegyül. Ezek a vonások úgymond alapfelszerelés részeinek tekinthetők, az író azonban az extrákat is kellő színvonalon adta hozzá, amiktől egyedivé és élvezhetővé vált a történet.

A középpontban két szereplő áll: Durzo Blint és Azoth. Ketten – a Star Wars óta már ismert – mester és tanítványa párost alkotnak. Az események Azoth-szal veszik kezdetét: nyomornegyedbe születve kénytelen elsajátítani a túlélés fortélyait, s hamar megtanulja, hogy sosem lehet biztosra menni e téren. Életkörülményeinek és hányattatásainak köszönhetően életfontosságú képességekre tesz szert – többek között helyzet-és emberfelismerő képességre, vagy a kockázatvállalási készségre. Egyetlen módja van csupán, hogy a kegyetlen-könyörtelen gettótól kiszabaduljon: inasként Durzo Blinthez szegődik. Blint nevezetesen a mészárlás-gyilkolás „mesterségét” művészi szinten űzi – és úgy is tekint rá.

Ez viszont Azoth számára egyet jelent eddigi életének felszámolásával: meg kell szakítania minden kapcsolatát, és új személyazonosságot felvételére kényszerül. Így kapja a Skylar Stern nevet. Mestere oldalán az orgyilkosok kegyetlen világába csöppen, a politikai és hatalmi játszmák veszélyes vizeire evez, ráadásul – azért a meglehetősen tipikus, ám sokak számára sosem megunhatatlan fantasy-elemként felbukkanó – varázslás tudományába is belekóstol.

A történelemtől, társadalomtól és kultúrától kezdve a hitvallásig, legendákig aprólékosan felépített világot kapunk az Éjangyal-trilógiában a szerzőtől. Magát a történetet inkább a sötétebb fantasyk csoportjába sorolnám az igen változatos módszerű és nagy mennyiségű gyilkosság miatt. Emellett telis-tele van varázslással, mágikus tárgyakkal, így Weeks igen széles olvasótábort képes lefedni a könyveivel. Ami a szereplőket illeti, Durzo Blint viszi a prímet: személyisége illik egy vérprofi „gyilkológéphez”, ráadásul ironikus, gunyoros, cinikus megjegyzéseinek, beszólásainak köszönhetően a humorfaktort sem mellőzi az amúgy önmagában is pergős, dinamikus cselekményt.

Továbbá, érdekes látni az utat, hogyan válik üldözöttből üldözővé Skylar Stern, azaz a gettóbeli sorsa valamelyest megfordul tanítója oldalán. Emellett, tanúi lehetünk az újdonsült orgyilkos dilemmájának is: hova, melyik oldalra csapódjon a bonyolult és körmönfont cselszövések közepette. Hátrányként talán az róható fel Az árnyak útjának, hogy rengeteg szereplőt vonultat fel, ami kissé megnehezítheti az események követését, a karakterkibontakoztatást – de mindez nem von le sokat az értékéből és élvezhetőségéből, és egyébként sem szokatlan, ha fantasyről van szó.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés