2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Bűnmegelőzési előadás követte az istentiszteletet
19319-

Bűnmegelőzési előadás követte az istentiszteletet

Edelény egyik református templomában tartott bűnmegelőzési előadást a gyülekezet részére Szabó Péter r. törzsőrmester, az Edelényi Rendőrkapitányság nyomozója.

Mivel elsősorban idős korúak vettek részt az előzőleg tartott istentiszteleten, a rendőrnyomozó a „trükkös” lopások elkövetési formáiról, illetve módszereikről tájékoztatta a megjelenteket.

Mondandójában felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy ha hasonló eseteket tapasztalnak, mely magatartás-formákat kövessék.

Elmondta, hogy idegeneket ne engedjenek be udvarukra, zárják a bejárati kaput, ajtót és csak kerítésen keresztül beszélgessenek a számukra ismeretlenekkel. Kérjenek igazolványt a szolgáltatók munkatársaitól és a rendőrtől is, ha nem visel egyenruhát. Ha másokkal személyesen, vagy telefonon szóba elegyednek, ne hozzák tudomására, hogy egyedül tartózkodnak otthon.

Felhívta a hallgatóság figyelmét arra is, hogy ha gyanús személyeket, vagy járműveket látnak, tegyek bejelentést róla a rendőrségen.

 

Az előadás végén lehetősége volt a hallgatóságnak arra, hogy megosszák élményeiket, észrevételeiket a rendőr törzsőrmesterrel, aki tanácsokat adott, illetve vagyonvédelmi „tippeket” tartalmazó szóróanyagot osztott szét az érdeklődőknek.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés