Miskolcon élő és alkotó akadémikusok tartottak találkozót a napokban az MTA Miskolci Területi Bizottságának székházában. Olyan tudományos személyiségek vettek részt az eszmecserén, akik munkásságukkal, oktatói és kutatói tevékenységükkel kötődnek a Miskolci Egyetemhez.
Az utóbbi jelenéről, a körülötte kialakult helyzetről, az universitas jövőjéről beszélgettek. Az eszmecserén részt vettek: Czibere Tibor, Kovács Ferenc, Kozák Imre, Lakatos István, Páczelt István, Roósz András akadémikusok. A diskurzusban többször szóba kerültek a felsőoktatási államtitkárság által jegyzett, a felsőoktatás átalakításának stratégiai irányairól és soron következő lépéseiről szóló dokumentum megállapításai.
A találkozó résztvevői leszögezték: véleményük, megállapításaik kifejezetten egy akadémiai grémium szakmai megítélését tükrözik.
A múlt és az út
A beszélgetés résztvevői megállapították: az egyetem története 1735-től annak jegyében zajlott, hogy felismerte a társadalmi változások tényét, az abban való irányító szerepét, s ez a felfogás mind a mai napig megmaradt. A bányász és az erdészképzéssel indult Selmecbányán az oktatás, ezt követte a kohászok képzése, a trianoni tragédia után átmentette magát az intézmény Sopronba, a bánya és kohó nélküli Nyugat-Dunántúlra, de senki előtt nem volt kétséges, éppen az egyetem kivívott tekintélye miatt, hogy ezt a képzési struktúrát folytatnia kell. A II. világháború után a megelőző évtizedek ipari maradványain meginduló gazdasági fejlesztésekben is teljesítette feladatát, kibővülve a gépészmérnöki karral, immár Miskolcon. A változások törvényszerűsége, a mostani helyzetre vetítve abból adódik, hogy Fazola Henrik a XVIII. század végén, a Ómassára hozta a tudományát és a kézművességét, s ebből alakult ki a térségi nehézipar, úgy, hogy a kohászat, a bányászat és a gépipar kölcsönös hatással volt egymás fejlődésére. Törvényszerűen alakult ki mindez a két évszázad alatt, és törvényszerűség volt az is, hogy a nehéz helyzetbe került intézmény (az erdőmérnöki képzés kivételével) áttelepült Miskolcra. Mindennek eredményeként, a kereskedő és mezővárosnak számító Miskolc az ország második legnagyobb városává fejlődött, a maga ipari és oktatási potenciáljával.
Az ezt követő időszak, amikor a humaniórák társadalomra gyakorolt hatása felerősödött, az ország elindult a jogállamiság irányába, az intézmény, ha úgy tetszik az oktatói karon keresztül megérezte a térség igényét, felerősödött egy általános felismerés, hogy az universitas nem csupán bányász, kohász, és gépészmérnökök képzést jelenti, hanem annál jóval több. A kezdeti harminc évvel ezelőtti támogatáson túl ehhez semmiféle finanszírozási forrást nem kapott az egyetem, a működő karok saját maguk gazdálkodták ki az új tudományterületek oktatásának pénzösszegét.
Az eszmecsere résztvevői kifejtették: a selmeci szellemiség és az intézmény elismertsége azon alapszik, hogy az egyetemen unikális oktatás és kutatás folyt a társadalmi igényeknek megfelelően, és az egyetemet emblematikus, Magyarországon és külföldön egyaránt elismert személyiségek vezették, képviselték. Bármely kort nézzük, a legkiválóbb professzorok munkálkodtak a selmeci intézmény jogutódjaiban. Elvitathatatlan az újonnan megjelenő képzés hatása az egyetemre, amelynek kifejeződési formája, hogy az új karok hallgatói átvették a Selmecbányáról származó egyetemi tradíciókat, ahogyan annak idején a gépészek később a jogászok, a közgazdászok és a bölcsészek is. Ennek az érzületnek a kialakulása, az összetartozás érzésének formálása az oktatók nélkül aligha ment volna, az itt végzett hallgatók összefogása érdemleges és elismerésre méltó.
Amikor a Magyar Tudományos Akadémián belül megalakultak a területi akadémiai bizottságok, az egyetemre való tekintettel, nem volt kétséges, hogy ezt a testületet, éppen az egyetemi háttér kapcsán, itt is létre kell hozni.
A múlt erényeit összegezvén a találkozón részt vett akadémikusok megállapították: a mostani időszakban fellelhető egy olyan törekvés, amely az universitast vissza akarja fejleszteni, ami az intézmény történetében először fordul elő. Megítélésük szerint, a jelenlegi válságos helyzet gondjai komplex módon, több esztendő rossz felsőoktatási és gazdasági döntéseinek következményeként alakultak ki, a folyamatokban megkérdőjelezhető lépéseket tett maga az egyetem is, amelyekkel ebben a pillanatban szükséges szembe nézni.
Túl a kritikus helyzeten, a felsőoktatási államtitkárság által jegyzett, a felsőoktatás átalakításának stratégiai irányairól és soron következő lépéseiről szóló dokumentum aggasztó elképzeléseket fogalmaz meg, amelyek most az eddigi építkezésekkel szemben , a visszaépítés képét vetítik előre.
Finanszírozási aspektusok
Abban a régióban, amely az európai országok között a tíz legelmaradottabb régiói közé tartozik, valamilyen módon ebből a helyzetből kikerülni csak úgy lehet, ahogyan a nemzetközi tapasztalatok mutatják. Finnországban, amikor krízishelyzet állt elő a gazdaságban, nem elvontak, hanem éppen ellenkezőleg rengeteg pénzt invesztáltak a felsőoktatásba. Ebben a kilábolási folyamatban nemcsak a reál értelmiségnek van szerepe, hanem az egész régió szellemiségét képviselő értelmiségnek, s ebben vezető szerep jut egy nagyon sok karú, nagy hallgatói létszámmal működő egyetemnek. Ha a működéshez szükséges forrásokból pénzt vonunk ki, ez a szellemi potenciál elszegényedik, nemcsak az emberek lesznek szegényebbek, hanem a régió is mindenestől, gazdaságilag és kulturálisan egyaránt. Ezeknek a káros folyamatoknak a következménye, hogy az értelmiség elszegényedik, részben demográfiai okok miatt is, ha ezt még súlyosbítják az állami intézkedések, akkor nemhogy a tízből kikerülünk, de az öt legrosszabba is benne maradunk.
Magyarországon a közszférából a GDP 0,48%-át fordítjuk a felsőoktatásra (hallgatói támogatásokat is beleszámítva), tizennyolcad annyit, mint a finnek (hallgatói támogatások nélkül). Ez utóbbi esetében a GDP három százaléka az egyetemeké, főiskoláké, és a finn GDP háromszor annyi, mint a miénk. A minőség emeléséről beszélünk, már tizenöt éve, ám a felsőoktatásra szánt pénz egyre kevesebb. Egész Európában az utolsó helyek egyikén vagyunk e mutató tekintetében. A régiót és benne a Miskolci Egyetemet ezzel egy olyan negatív spirálba hozzuk, amiből szinte lehetetlen kikerülni.
Valamit lerombolni egy tollvonással is lehet, ám újra felépíteni, helyrehozni, a szellemi potenciált újra kiépíteni csak igen nagy áldozatok árán lehetséges. Az értelmiség sajnálatosan elvándorol, egy része Budapestre, vagy ha teheti, elmegy nyugatra. Ebben a folyamatban veszélyeztetve látják az akadémiai bizottság létét is. Ilyen elszegényesedés bekövetkeztével a tudományos fokozatokkal rendelkezők száma drasztikusan csökkenni fog, aminek eredményeként Miskolci Akadémiai Bizottság –amelyik jelenleg is a legkisebb a területi bizottságok között- akár meg is szűnhet.
Talán részletkérdésnek tűnik, de az anyagi támogatás hektikussága – nem kapja meg az egyetem időben az esedékes összeget, nem annyit amennyit kellene, – majdhogynem egyenlő a kivéreztetéssel- fogalmaztak.
A nagydoktorok hiánya
Mutatja a helyzet súlyosságát és a mulasztások sorozatát, hogy a Miskolci Egyetemen az egyetemi tanárok jelentős részének nincs un. nagydoktori fokozata (MTA doktora, Tudomány doktora, DSc).
A magyar tudományos életben 1993-ban megjelent egy új oktatási törvény amely fellazította a több mint kétszáz éves rendszert. A doktor uni fokozatokat, viszonylag egyszerűen át lehetett minősíteni PhD-nak (ami a korábbi kandidátusi fokozat helyébe lépett) újabb tudományos teljesítmény nélkül. A hazai egyetemek a társadalmi nyomás hatásra kivívták maguknak a habilitáció adásának jogát, (ilyenre volt példa a második világháború előtt is, sőt ez a nyugati országokban sem ismeretlen). A habilitációs cím elnyerése az egyetemi tanári kinevezés egyik feltételeként jelent meg. Az említett törvény életbe lépése után sokan habilitáltak, és lettek ilyen módon (átminősített doktor uni fokozattal és habilitációval DSc nélkül) egyetemi tanárok. Részben ennek az eredményeként a Miskolci Egyetem egyes karai országos viszonyításban a tudományos minősítések – különösen a DSc címek terén- rosszul állnak. Az utóbbi években a Műszaki Anyagtudományi és a Műszaki Földtudományi karokon több, a Gépészmérnöki és Informatikai karon egy nagydoktori fokozat, míg a humán karokon az utóbbi nyolc esztendőben egyetlen ilyen sem született.
Az akadémikusok véleménye szerint az akadémián a nagydoktori megszerzéséhez osztályonként különböző módon a tudománymetrikai követelmények (publikációk, hivatkozások, impakt faktor) igen nagy súllyal szerepelnek, követve az akadémia diszciplináris kutatásokat végző osztályainak szemléletét, elvárásait. Ez oda vezet, hogy a Miskolci Egyetemen a DSc fokozatok száma egyre kevesebb lesz, ezáltal az egyre kisebb a merítési lehetőség miatt, a jelenleg is kevés akadémikusok száma tovább fog csökkenni.
Az oktatás
A beszélgetésben résztvevő egyik akadémikus példával illusztrálta a helyzetet: Egy 1770-ben alapított tanszéken 11 tárgyat heti 40 órában két közalkalmazott oktat. Minőségről, tudományos kutatásról így nem lehet beszélni. Az utóbbi idők kedvezőtlen tendenciája, hogy rengeteg tantárggyal és szakkal dolgozott az egyetem, ebből következően az oktatói terhelés nagyobb, mint szükséges volna. Ráadásul a kreditrendszer miatt, megjelent a lazaság, a hallgatók egy része, hosszasan teljesíti a követelményeket, közöttük igen sok a nehezen együttműködő, akikkel az oktatóknak pluszban kell foglalkozniuk. Kevesebb idő jut a kutatásra és a kiválóbb hallgatókra.
Helytelenítették az akadémikusok, hogy a Miskolci Egyetem hosszú idő óta az extenzív fejlődésre törekedett, igaz ez nem csak a saját hibájából történt így, hiszen a meghirdetett pályázatok jelentős része az extenzív építkezést preferálta. Ami ráfért az egyetemre, de nem biztos, hogy mindez jó arányban történt. Hiszen voltak olyan pályázatok, amelyek kimondottan az oktatási és kutatási infrastruktúra fejlesztésére irányultak. Az extenzív fejlődés problémája, hogy egy nagyszerű előadó, egy nagyszerű épület létrehozása kedvezően hatott, ám a pályázat után ezek fenntartása az egyetemi büdzsét terhelte.
Az utóbbi években nagyon jelentős kutatási infrastruktúra fejlesztések is történtek. Unikális laboratóriumok jöttek létre, ahol unikális kutatásokat lehet folytatni. Ezáltal nemcsak szellemileg tud részt venni az intézmény az európai pályázatokban, hanem experimentális munkával is. Ennek a fejlesztésnek volt egy szépséghibája, egyfajta rosszul értelmezett szolidaritás,ennek következményeként, nem akképpen került az ilyenfajta pályázati pénz elosztásra, amelynek révén az a legjobban hasznosult volna. A fejlesztések egyelőre csak kis mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy nagyobb számba szülessenek jelentős tudományos eredmények és ezáltal tudományos fokozatok.
Stratégiák, struktúrák
A beszélgetés résztvevői által több ponton vitatott irányelvek változatlan hallgatói finanszírozásra fókuszálnak, ugyanakkor mára kiderült, hogy a hallgatók után kialakított összegekből nem lehet minőséget megkövetelni. El kell döntenie egy országnak, mely szakterületre mennyit áldoz, és azt oda kell adni a hallgatói létszámtól függetlenül. Ellenkező esetben a hallgatók gyenge teljesítménnyel is benn fognak maradni a rendszerben, mert a létszámtól függ a finanszírozás. Az is nyilvánvaló, hogy vannak olyan szakok, ahol csak kiscsoportos, esetleg egyéni (lásd zenei) képzés valósítható meg. Megállapítható, hogy pénzkivonás zajlik folyamatosan a felsőoktatásban. A vitaanyagban a stratégiai irányelvek lényege úgy foglalható össze, hogy a felsőoktatásra kevesebb pénzt akar a kormányzat költeni. A nemzeti tudomány egyetem, és szakegyetem ellentmondásosságát illusztrálja, hogy a matematika, a fizika, a filozófia és még folytatható a sor, nem kezelhető nemzeti kérdésként- mondották. Úgy fogalmaztak: azt írják az irányelvekben, hogy az MTA szervezeti kereteihez igazodik a képzés, ám az akadémián tudományos osztályok vannak, nem szakosztályok. Agrártudományi, műszaki tudományi és még sorolhatnánk… így különbséget tenni a nemzeti tudomány egyetemek (az agrár-, műszaki-, föld- stb. tudomány nem tudomány?) és a tervezett szakegyetemek fejkvótáiban nem szerencsés törekvés.
Vitatták azt a tervet, hogy mindenütt létrehoznának felügyelő tanácsot vagy bizottságot. Ennek a tagjait a minisztérium nevezi ki, ahova a rektort meghívják tanácskozási joggal. Ez a felügyelő tanács dönt a költségvetésről, stratégia fejlesztési irányokról, és minden az egyetem életével összefüggő kérdésről. Ugyanakkor, ha nem az egyetemi autonómiával szembeni, állami érdekképviselet a kancellária, léte segítheti az intézmény működését.
Az egyetem önmagában próbálta ezt az universitas jelleget tovább építeni, sőt kialakított olyan belső strukturális fejlesztéseket (például a gépészmérnöki karon belül ilyen volt az informatika megjelenése, felfejlesztése) amelyek eleget tesznek a kor kívánalmainak. Ám, mára olyan adósság állománya van az intézménynek, amelyet képtelen egyedül kigazdálkodni.
Piaci kapcsolatok
Az egyetem jövedelemtermelő képessége jelentősen csökkent. A magyar ipar volumenében is leépült a rendszerváltás után, a megmaradó termelékeny hányad, amelyben volt fantázia, igen nagy részben külföldi kézbe került. Ide hozzák a termelést, mindenestől, a korábban létező kutatóhelyek s kutatások megszűntek. Az idő előre haladtával a külföldi cégek sok esetben rájöttek arra, hogy érdemes a hazai kutatási kapacitásokat valamilyen formában kihasználni, ezek az elvesztett kapcsolatok visszaépültek. Sőt, lényegesen magasabb minőségi szintre emelkedtek, mint valaha. Azonban, ezt a folyamatot megtörte az innovációs alap megszüntetése, szinte pillanatok alatt egy nagyságrenddel visszavetette a megbízásokból származó források mértékét. Az akadémikusok meggyőződése szerint ez mind a mai napig, igen nagy nehézséget okoz.
Az egyetem, a kapcsolatain keresztül szerzett vállalkozási bevételekből 80 százalékot elvesz. Ugyanakkor az intézményben dolgozó oktatók jelentős része vállalkozásokat alapított vagy azokban közreműködik, s jövedelmének egy részét ilyen módon szerzi meg. Vezető nem lehet a kft tagja illetve közvetlen hozzátartozói sem, ám ez a feltétel például egy beosztott docensre már nem vonatkozik. Számos gazdasági vállalkozás található az egyetemi kollégák tulajdonában. Olyan társaság, amely ugyanazt vállalja tevékenységében amit az egyetemen belül csinálnak a munkatársak.
A grémium úgy ítélte meg mindaz elfogadható egy határig, hogy a jövedelem egy részét máshol, az egyetemen kívül keresi meg egy alkalmazott, ez más helyeken is így van. De ennek, mértékének, egy az egyetem helyzetének kölcsönös kompromisszumán kell alapulnia.
Mindemellett kifejezik: az egyetemi oktatók alulfizetése igen komoly, válsághoz vezető hiba. Egy jól tanuló, olajbányászként végző hallgató, – hangzott az egyikük példája- akire legalább három négy külföldi cég kivetette a hálóját még a tanulás időszaka alatt, kétszer háromszor nagyobb jövedelmet könyvelhet el az egyetemi tanárhoz képest. Egy az egyetemen bennmaradó fiatalnak, ha családot, lakást és tudományos fokozatot szeretne, arra tizenöt húsz évet kell beinvesztálnia. A fiatal, ha van ambíciója, belép a doktori képzésbe, állami ösztöndíjjal három évig eljut az abszolutóriumig hat, hét, nyolc év az átlag, amire megszerzi a doktori minősítést. Ezt is csak a képzésbe belépők 25-30 százaléka teljesíti, a többi elvész. Ilyen körülmények között, a fiataloktól elvárni, hogy bennmaradjanak az egyetemen áldozatokat követelő kívánalom.
Milyen legyen az intézmény új rektora?
Félig humorosan elhangzott a beszélgetésben: nagyon egyszerű a módszer- meg kell nézni kik voltak a rektorok, akár Selmecbányától kezdve, akárcsak az intézmény miskolci jelenlététől számítva. Kiolvasható: az eddigi fejlődés minek az eredménye.
Az irányelvekből arra következtehetünk, hogy az egyetemre kívülről jött ember és nem tudós ember hanem menedzser kell- ez a válasz elfogadhatatlan. Szádeczky, Sályi vagy Zambó professzorok nem voltak menedzserek, ám ahol megjelentek- mondja a beszélgetés egyik résztvevője- ott nyilvánvaló volt, hogy belépett valaki.
Az akadémikus társaság szerint, aki ennek az egyetemnek a vezetését elvállalja, annak ezt az egyetemet ismernie kell. Töviről hegyire, ami csak úgy lehetséges, ha itt vezetői gyakorlatot szerzett. Erkölcsileg támadhatatlan legyen. Szakmai tekintély legyen, megfelelő backgrounddal, tudományos eredményekkel rendelkezzen, hiteles ember legyen szakmailag, hiteles legyen emberileg. A Miskolci Egyetem iránt elkötelezett személy kívánatos erre a posztra.
Nagyon fontos, hogy vissza kell kapnia a szenátusnak azt a jogát, hogy a szenátus válassza meg a rektort. Az irányelvek tartalmazzák ezt a törekvést – ami a tudós csoport véleménye szerint, a benne foglaltak közül a kevés pozitívum közé tartozik. Úgy gondolják, ha ez ősszel bevezetésre kerül, akkor ezt már augusztus 15.-vel figyelembe kellene venni a miskolci rektori kinevezésénél, vagyis elvárható, hogy a szenátus által megválasztott személyt nevezné ki a miniszter. Ha netán olyan személyre esik a választása, aki a szenátusban sokkal kevesebb szavazathoz jut, fennáll a veszélye annak, hogy nem kap megfelelő támogatást, sokak szemében nem lesz legitim a működése.
Az akadémikusok hiányolták: az irányelvek nem szólnak arról, hogy a szenátusban nagy számban jelelevő hallgatók számos, az egyetem életét alapvetően befolyásolni képes kérdésről dönthetnek (mintegy a mérleg nyelveként). Például, eldönthetik, hogy ki legyen a rektor. Többen megjegyezték: amikor külföldi tudósokkal beszélgetnek, és erről esik szó egyszerűen nem értik ennek miértjét. Ez az észrevétel álláspontjuk szerint nem a diákképviselet ellen szól – (pl. legyen egy szavazatuk, amely támaszkodik a HÖK tagságára), de tíz hallgató az önkormányzat képviseletében el tud dönteni egy választást, s ez nem elfogadható. A jelölteket is arra csábíthatja, hogy ígéretekkel (amik nem biztos, hogy egybeesnek az egyetem érdekeivel) maguk mellé állítsák a hallgatókat. A hallgatói önkormányzat véleményében – értelemszerűen- mindig a könnyebb irányba fog elmenni.
A tudós csoport tagjai megfogalmazták: „nem érezzük, hogy a város vagy a megye kiállna a Miskolci Egyetem mellett.” Nézőpontjuk szerint ez azért szomorú mert – tapasztalhattuk – sokkal kisebb intézmények mellett is megmozdult egy-egy település vezetése. Holott ebben az esetben városi, megyei, regionális érdekről van szó.
Az egyetemnek nemcsak oktatási és kutatási feladatai vannak. Egy ilyen intézmény szellemi kapacitásánál fogva kisugárzik a környezetére. Kulturális és szemléletbeli felfogásokat közvetít. Budapest és a Kelet- Magyarország (Debrecen), Dél (Szeged, Pécs) és Nyugat- Magyarország (Győr, Kaposvár, Veszprém) mellett szükséges, hogy universitas működjön Észak Magyarországon, Miskolcon is.
Végezetül megállapították, a magyar felsőoktatás azzal lesz tönkretéve, ha kizárólag finanszírozási problémaként kezelik. A magyar oktatáspolitikának legyen a célja az, hogy a nemzetet próbáljuk a XXI. század szellemi színvonalára felemelni, mert ma nem ott van. Hibás szemlélet, ha csak oda adjuk a pénzt, ahová törekszik a hallgatóság , s innentől kezdve a megoldás csupán oktatói létszám kérdése. Ennek az eredménye lehet (már ma is vannak erre utaló tapasztalatok), hogy a hallgatók a fővárosba igyekeznek, a vidéki felsőoktatás pedig elsorvad. Szerte a világban az országokat általában az jellemzi, a legnagyobbaktól a legkisebbekig, hogy a szellemi potenciál egyenletesen oszlik el az egyes térségek között, vagyis lefedik az egész országot. Úgy felemelkedni, hogy a többiekre támaszkodva jutok előre, akképp, hogy azokat visszanyomom, ez a lehető legnagyobb provincializmus.
A középfokú oktatást (kiemelten a vidékit) alaposan tönkre tették a létszámok megemelésével, a megszerezhető tudás és ezáltal az érettségi színvonalának csökkenésével. Az emelt szintű érettségi bevezetése sem sokat segített, kevesen választják, többnyire anyagi áldozatokat kíván a családoktól, és az egyetemek jelentős része nem is ragaszkodik hozzá. Ezzel együtt arra törekedni lehet és kell, hogy a mindenkori átlag szintjénél magasabb kvalitású hallgatók jussanak be egyetemre. És ezek közül, az egyetem hatékonyságát is figyelembe véve kerüljenek ki a diplomás emberek, a jövő tudósai, kutatói, egyetemi oktatói, akiktől a társadalom felemelkedése várható. A beszélgetés résztvevői határozottan úgy gondolják, hogy a jelenlegi oktatási tevékenységet Miskolcon fenn kell tartani, nem szabad szűkíteni, hanem ha lehet bővíteni szükséges, ami nem jelenti azt, hogy a struktúrának is feltétlenül ugyanennek kell maradnia.
Fotó: Balról jobbra Kovács Ferenc, Lakatos István, Kozák Imre, Páczelt István, Czibere Tibor, Roósz András akadémikusok
Hajnal J
