2025. 03. 9. vasárnap

Franciska, Fanni
1 EUR 399 HUF
1 GBP 475 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Fémet akartak lopni, de megzavarták őket

Fémet akartak lopni, de megzavarták őket

Vádemelési javaslat a négy tolvajjal szemben.

Egy 65 éves edelényi férfi 2013. február 28-án lopás miatt tett bejelentést a rendőrségen. A sértett elmondta, hogy körülbelül egy órára hagyta el lakását délelőtt, majd mikor hazaért azt látta, hogy négy ismeretlen személy a hátsó kerítésénél áll. Az elkövetők, miután észrevették, hogy a tulajdonos haza érkezett, a hátsó kerítésen keresztül kiugorva elmenekültek. A tolvajok a nyitott fészerből egy hegesztőtrafót, valamint különféle réz és alumínium kábeleket akartak eltulajdonítani, de azokat a kerítésen kívül hátrahagyták. A sértett az egyik fiatalembert felismerte, ugyanis korábban már többször kereste meg azzal az ajánlattal, hogy hulladék-vasat vásároljon tőle.

A rendőrök rövid idő alatt azonosították és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi férfiakat.

Az Edelényi Rendőrkapitányság a 46 éves K. András, a 22 éves M. Sándor, a 18 éves M. Arnold és a 25 éves M. Norberttel szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal a napokban megküldte a Kazincbarcikai Járási Ügyészségnek.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés